Kik a főépítészek, és hogyan látják saját szerepüket a települések jövőjében? 260 főépítész válaszolt arra a kérdőívre, amelyben a települési döntéshozatalban betöltött szerepükről, elfogadottságukról, szakmai dilemmáikról, sikereikről és küldetéstudatukról kérdeztük őket. Lássuk, milyen kihívások között végzik munkájukat!
A magyar építészetről szóló új törvény az eddigieknél sokkal erősebb szerepet szán a főépítészeknek, mint korábban. A jogszabály elfogadása óta a településeknek már sokkal inkább érdeke, hogy alkalmazzanak főépítészt, ha településképi kontrollt kívánnak gyakorolni, vagy ha a rendezési tervüket akarják elkészíttetni, illetve módosítani. 2024-től kötelezővé vált a kamarai tagság a főépítészek számára is, és ekkor alakult meg a kamarán belül a főépítészi tagozat. Az ezzel kapcsolatos változások a főépítészeket képviselő szervezetek számára is új helyzetet teremtett, amely az erre való tudatosabb felkészülést igényli. Ezért a Kamara, és ezen belül a főépítészi tagozat vezetősége, valamint az Országos Főépítészi Kollégium támogatásával 2025 elején kezdeményeztünk egy szélesebb körű kérdőíves felmérést, így kb. 400 főépítésznek küldtük ki a kérdőívünket, amelyben az alábbi kérdésekre vártuk a válaszukat.
A cikk a fenti kérdésekre adott válaszokat kívánja bemutatni, feltárva ezzel a főépítészi szakma helyzetét, és a zárófejezetben kitérek arra is, hogy a jobb működésük milyen feladatokat ró a döntéshozókra, a szakmára, az építésügy egyes szereplőire, milyen kockázatokat hordoz ennek elmaradása, melyek a szükséges támogatások, a szükséges jogi háttér, mik a hálózati és térségi szervezés lehetőségei, milyen jövőbeli célokat tűzhetünk ki ezekben.
Háttér
A főépítészek szerepe a magyar települések életében egyszerre látható és rejtett. Látható, mert ők azok, akik a települési arculat, az építészeti minőség és a közösségi érdekek képviseletében nap mint nap megszólalnak, döntésekben részt vesznek, véleményeket formálnak. Rejtett ugyanakkor, mert munkájuk hátterében folyamatos közvetítés zajlik: az önkormányzatok, a helyi közösségek, a beruházók és a tervező építészek között kell megtalálniuk az egyensúlyt. Ez a kettősség adja a hivatás szépségét, de hordozza egyben a nehézségeit is, a főépítész egyszerre segítő szakember és szigorú kontroll, egyszerre partner és bíráló.
Az elmúlt években a jogszabályi környezet és az eszközrendszer fokozatosan erősödött: a településképi véleményezés, a konzultációk, az arculati kézikönyvek vagy éppen az egységes építésügyi szabályozás mind formálisabb keretet biztosítanak a főépítészi munkának. Mégis, a gyakorlat azt mutatja, hogy a tényleges szerep sok helyen az adott önkormányzat hozzáállásától, politikai kultúrájától és az együttműködési szándékoktól függ.
A legutóbbi jogszabályi változások – Magyar Építészetről szóló törvény (Méptv.), a 419/2021. (VII.15.) Korm. rendelet, 190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, stb. – 2024. október 1-től hatályba lépő változásai a főépítészi rendszert új szintre emelték. A kormányzat célja világos: az épített környezet fejlesztése ne esetleges, rövidtávú döntések eredménye legyen, hanem tudatos, értékalapú és hosszú távra szóló folyamat. A jogszabályok az építészetet nem pusztán technikai vagy gazdasági kérdésként kezelik, hanem a nemzeti kultúra és identitás hordozójaként, amelynek alakítása közérdek.
E szemlélet jegyében a főépítészi intézmény feladata az, hogy a települési döntésekben érvényesítse azokat az alapelveket, amelyeket a törvény kimond:
Mindezek azt a célt szolgálják, hogy a főépítész ne csupán formális ellenőrző szereplő legyen, hanem valódi garanciája annak, hogy a települések építészeti fejlődése összhangban maradjon a közösségi értékekkel és az országos szakmai alapelvekkel. Nézzük, mit tudhatunk meg a főépítészektől, hogyan tud ez teljesülni a gyakorlatban!
Hol dolgoznak, hány településen, milyen munkarendben?
A főépítészek többsége kisebb településeken – nagyközségi és községi önkormányzatoknál – dolgozik, de jelentős a városi, járásszékhelyi és kerületi önkormányzatokhoz kötődő jelenlét is. Vannak, akik önkormányzati társulásokban vagy éppen kormányhivatalokban látják el feladataikat, tehát a főépítészi munka szervezeti keretei igen sokfélék.
A munkavégzés terjedelme szintén eléggé változatos. A válaszadók közel egyharmada kizárólag egyetlen önkormányzatnál dolgozik, de majdnem ugyan ennyien vannak azok, akik öt vagy annál több településen látják el feladatukat, de több főépítész esetében megfigyelhető a kiugróan magas, akár 50 településen végzett főépítészi munkavégzés, amelynek két oka lehetséges. Vannak azok az elmaradott térségek, ahol a településeken alig van építési tevékenység, ők a régiójukban ismert szakembert kérnek meg, hogy alkalmanként lássa el ezt a munkakört, illetve vannak olyan kollégák, akik nagy háttércsapattal teszik mindezt a feladatot, kitöltve egy fajta vákuumot ezzel, amit hirtelen megjelenő új jogszabályok teremtettek.
A foglalkoztatás formáját tekintve a legtöbben rugalmas munkaidőben dolgoznak, mások heti egy napot töltenek egy településen, míg mintegy ötvenen a válaszadókból teljes állásban látják el a feladatot. A szélsőségesebb adatok is jól mutatják a terhelés sokféleségét, egyes főépítészek egyetlen városi önkormányzatnál teljes állásban dolgoznak, mások pedig egyszerre öt–tíz kisebb település között osztják meg idejüket.
Az életkor alapján a főépítészek közössége érett, tapasztalt szakemberekből áll: az átlagéletkor 53 év, a legfiatalabb válaszadó 32, a legidősebb 80 éves. Ez a korösszetétel jelzi, hogy a főépítészi munka hagyományosan nagy tapasztalatot igénylő hivatás, amelyhez ugyanakkor fontos lenne az utánpótlás biztosítása is.
Mi a végzettségük, és milyen posztgraduális képzéseken vettek részt
A főépítészek túlnyomó többsége okleveles építészmérnöki végzettséggel rendelkezik, a második legjellemzőbb csoport a településmérnöki végzettségű szakemberek. Bár arányuk jóval kisebb, jelenlétük viszont jóval jelentősebb, az ő körükben jelentősebb az egy főépítészre jutó települések száma. Ez mutatja, hogy a főépítészi tevékenység nem kizárólag építészeti, hanem várostervezési, településrendezési kompetenciákat is igényel, amely tudásra az önkormányzatoknál egyre nagyobb az igény, mivel ezek készíttetése is egyre komolyabb szakértelmet igényel.
Emellett kisebb arányban előfordulnak még a főiskolai szintű építész- vagy településmérnöki diplomával rendelkezők is, amelyekhez a későbbiekben posztgraduális kiegészítések társultak. A főépítészeknek a 190/2009. (IX.15.) Korm. rendelet szerinti vizsgát is le kell tenniük, amely formálisan is jogosítja őket e feladat ellátására, de számos válaszadó említett más építésjogi vagy közigazgatási szakirányú továbbképzést is.
Mi a szerepük a döntéshozatalban – mit várnak el tőlük és mit szeretnének
A főépítészek feladata a döntéshozatali rendszerben sokrétű, de erősen eltér attól, amit az önkormányzatok mit várnak el tőlük, és attól is, hogy ők maguk milyen szerepet szeretnének betölteni. A válaszok alapján a legtöbb főépítész ma is leginkább településképi ügyek véleményezőjeként működik, de gyakori feladatuk még az önkormányzati projektek tervezési munkáinak, valamint a rendezési tervek készíttetésének irányítása, a magánfejlesztőkkel való kapcsolattartás, illetve az építkezők tájékoztatása. Sokan említik a válaszokban, hogy az egyre tetemesebb mennyiségű, és egyre inkább speciális tudást igénylő adminisztratív háttérmunka ellátása is rájuk marad.
Ugyanakkor a válaszokból az is kiderül, hogy sok főépítész jóval többre vágyik, mint amennyire az önkormányzatok bevonják a döntéseikbe. Szeretnének aktívabban részt venni a településfejlesztési politika alakításában, a koncepciók kidolgozásában, a helyi fejlesztési prioritások meghatározásában is, de szívesen kezdeményeznének többen közösségi tervezési folyamatokat is. Többen megjegyzik ebben a kritikájukat is, miszerint a települések a fejlesztési típusú döntéseik meghozatalakor nem a saját fontos beavatkozási területeikre fókuszálnak, azokat csupán a pályázati lehetőségekhez vagy a magánkezdeményezésekhez igazítják, és hiányzik a közszféra részéről a kezdeményező típusú komplex, sokszereplős fejlesztési folyamatok menedzselése, amelyben a főépítészek nagyobb lehetőségeket látnának.
Az ellentmondás tehát világos: míg a főépítészeket a gyakorlatban sokszor jogalkalmazói, adminisztratív szerepkörben használják, addig ők maguk inkább kezdeményező, koncepcióalkotó, irányító szerepet szeretnének betölteni. Szerintük az építészeti minőség javítása és a település valódi identitásának erősítése csak akkor valósulhat meg, ha nem pusztán a jogi előírások megfogalmazása a feladatuk, hanem tényleges partnerei lehetnének a fejlesztési irányok meghatározásának, és a valós értékteremtésnek.
Milyen az elfogadottságuk, illetve az elutasítottságuk
A főépítészek döntő többsége úgy érzi, hogy alapvetően a településképi ügyek intézésében élveznek bizalmat elsődlegesen, az önkormányzatok általában elfogadják ezen a területen szakmai álláspontjukat, és a fontosabb építési ügyeket is részletesen átbeszélik velük. Ez mutatja, hogy a főépítészi szerep formális és szakmai legitimációja ezen a területen a legerősebb.
Ugyanakkor sok főépítész jelezte, hogy bizalmat ugyan élveznek, de mégsem minden esetben tudják érvényesíteni a szakmai szempontokat. Gyakori tapasztalat, hogy a településvezetés rövidtávú politikai vagy gazdasági érdekei felülírják az építészeti minőséget. Előfordul, hogy szakmailag fontos kérdésekben a döntéshozók inkább önállóan döntenek, mert a szakszerű megoldás lassabbnak, bonyolultabbnak vagy költségesebbnek tűnik.
Többen megemlítették a kiszolgáltatottság érzését is, előfordul, hogy egy korábban egyeztetett álláspont később politikai támadások kereszttüzébe kerül, és ilyenkor a vezetés kihátrál, a felelősség pedig a főépítészre hárul. Vannak, akik arról számoltak be, hogy a polgármester erős kontrollt gyakorol még a szakmai ügyekben is, vagy a döntésekben inkább a településtervezőre, más műszaki kollégára támaszkodik. Ez a kettősség jól mutatja a hivatás nehézségét, a főépítész szerepe erős, de nem elég erős ahhoz, hogy konzekvensen érvényesíteni tudja a közérdekű szakmai szempontokat.
Mi a küldetéstudatuk és melyek a prioritások a munkájukban
A főépítészek küldetéstudata egyértelműen az építészeti minőség és a települési identitás megőrzése és fejlesztése köré szerveződik. A válaszokban visszatérő alapmotívum a helyi épített örökség és a település sajátos építészeti karakterének védelme és gyarapítása. Ugyanakkor nem pusztán a múlt értékeinek konzerválásáról van szó: sokan kiemelik, hogy a kortárs építészet és a hagyományos karakter összhangjának megteremtése a valódi kihívásuk.
Erős hangsúlyt kap az illeszkedés elvének következetes érvényesítése, valamint az, hogy minden egyes épület tervezésekor és engedélyezésekor a minőség javítása legyen az alapvető cél. Többen megfogalmazták, hogy a főépítész feladata az ízlés és az igényesség képviselete, a polgári jó ízlés, a közösség kulturális színvonalának emelése szorosan összefonódik a szakmai felelősséggel.
Számos válaszadó a küldetés részének tekinti a Kárpát-medencei építészeti hagyomány tovább örökítését is, amely nem egyszerűen formai kérdés, hanem a helyi közösségek kulturális önazonosságának erősítését szolgálja, munkájukban az a szemlélet hangsúlyos, hogy a település nem csupán épületek együttese, hanem a közösség önkifejezésének tere.
Milyen befolyásolási eszközökkel élnek
A főépítészek befolyásolási eszközei sokrétűek, de alapvetően két nagy csoportra bonthatók, a szakmai meggyőzés és a jogszabályi háttér alkalmazására. A válaszok többsége arról számolt be, hogy gyakran elég, ha a főépítész szakmai érvekkel indokolja, miért tart egy tervet gyengének vagy problémásnak, és iránymutatást ad az áttervezéshez. Sokan kiemelték: a személyes meggyőzés, a közvetlen kommunikáció sok esetben hatásosabb, mint bármely formális eszköz.
A másik pillér a településképi arculati kézikönyv (TAK) és a településképi rendelet (TKR) alkalmazása. Ezekre hivatkozva tudják következetesen érvényesíteni a helyi elvárásokat. A válaszok alapján az is kitűnik, hogy a főépítészek a tervek véleményezésekor a településképi szempontok mellett az általános építészeti minőségi elvárásokat is próbálják érvényesíteni. Néhányan azt is megjegyezték, hogy bár gyakran érzik úgy, egy-egy projektben a tervezőváltás lenne a legjobb megoldás, etikai okokból ezt nem javasolhatják.
Közvetlen önkritika a főépítészek részéről tervegyeztetések hangnemét illetően csekély, ugyanakkor érzékelhető, hogy a tervezők oldaláról jöhetnek olyan vádak, hogy a véleményformálást nem elég átláthatóan, a TAK-kal vagy a TKR-rel összhangban, és nem partneri módon teszik meg.
Milyen szerepben látják magukat a főépítészek, és hol ütköznek érdekek?
A főépítészek egyszerre több célcsoportnak tartoznak felelősséggel, az önkormányzati vezetésnek, a helyi közösségnek, a beruházóknak és a tervező építészeknek. Ez eleve feszültséget hordoz, hiszen mindegyik oldal más-más elvárással fordul feléjük.
A megbízó önkormányzat felé a főépítész szerepe kettős, egyrészt segítő tanácsadó, aki a döntéshozatal szakmai megalapozását biztosítja; másrészt viszont sokszor fékező tényezőként jelenik meg, amikor a politikai érdekek rövidtávú döntéseit próbálja összeegyeztetni a szakmai és közösségi érdekekkel, ami sokszor ellentétes a főépítészi értékteremtő törekvésével. Innen ered a gyakran konfrontatívnak érzett szerepük.
A beruházók és a magánépítkezők felé a főépítészek egyszerre jelentenek szabályozó határt és támogató szakembert. A válaszok alapján sok esetben a segítő szerep dominál – „már a tervezés elején igyekeznek iránymutatást adni, hogy a folyamat gördülékenyebb legyen”. Ugyanakkor, amikor a minőségi elvárások szembe kerülnek az anyagi vagy időbeli érdekekkel, a főépítész elkerülhetetlenül a konfrontáció képviselőjévé válik.
A tervező építészek esetében a kapcsolat még összetettebb. Ideális esetben szakmai partneri viszony alakul ki, ahol a főépítész segíti az illeszkedést a települési arculathoz, és közösen keresik a minőségi megoldásokat. A gyakorlatban azonban előfordul, hogy a főépítész „ellenőrként” jelenik meg, ami feszültségeket szül a szakmán belül is. A főépítésznek ugyanis nem pusztán szakmai minőséget kell véleményeznie, hanem azt is, hogy egy adott terv mennyire illeszkedik a település önmagáról alkotott képéhez, identitásához és jövőképéhez. Ez gyakran vezet konfliktushoz, hiszen az építész-tervező saját szakmai elképzelése vagy megbízói igényei nem mindig találkoznak a közösségi szempontokkal, amelyet a főépítész képvisel.
Mely területen érzik magukat sikeresnek és mik a buktatók?
Településkép alakításában érzik a főépítészek a legerősebben azt, hogy elfogadják a véleményüket. A polgármester és a testület gyakran támaszkodik a főépítész szakmai álláspontjára ezen a területen, mert a településképi kérdések láthatóak, és politikailag is érzékeny ügyek.
Fejlesztési projektek előkészítése, szakmai befolyásolása az a terület, amelyben sokan írják, hogy az önkormányzat bevonja őket a döntésekbe, és partnerként kezeli a tervezési folyamatokban, és megjegyzik, ha az önkormányzat maga a beruházó, sok főépítész szerint könnyebb érvényesíteni a minőségi szempontokat.
A főépítészek a település politikai vezetésének tanácsadói és partnerei, vagyis hivatásukból fakadóan a döntéshozók értékeit és céljait kell szakmai szempontokkal alátámasztaniuk. Ez óhatatlanul együtt jár azzal, hogy bizonyos mértékig alkalmazkodniuk kell a helyi politikai prioritásokhoz. A válaszok alapján sokan érzik úgy, hogy munkájukban állandóan ott a dilemma: meddig mehet el a kompromisszum, és hol van az a pont, ahol már szakmai lelkiismeretük miatt nemet kell mondaniuk.
A másik nagy probléma a helyi politikai támadások során nem tudnak kívül állók maradni. Több főépítész arról számolt be, hogy amikor a település vezetése támadások kereszttüzébe kerül, gyakran őket magukat is „tűz alá veszik”. Nem egyszer előfordult, hogy a politikai ellenfelek éppen a főépítész személyét próbálták hitelteleníteni, azt sugallva: ha egy település ilyen főépítészt tart, akkor maga az önkormányzat is alkalmatlan a feladataira. Ilyenkor a főépítész kiszolgáltatott helyzetbe kerül, miközben ő szakmai álláspontot képvisel, a vita politikai térben zajlik tovább, és ő válik bűnbakká. Ez még kiszolgáltatottabb helyzetet teremt, hiszen a szakmai és politikai határvonalak könnyen összemosódnak, és a főépítészeknek egyszerre kell helytállniuk a közösségi, politikai és etikai elvárások kereszttüzében
Milyenek a munkakörülményeik és miben igényelnek támogatást
A főépítészek díjazása rendkívül változatos képet mutat. Van, ahol fix, havi jellegű díjazást kapnak, máshol inkább alkalmi vagy napidíjas formában honorálják a munkájukat. A különböző települések gyakorlata erősen eltérő, ami nemcsak az összegekben, hanem a megbízás stabilitásában és kiszámíthatóságában is komoly különbségeket okoz. Ez nehézzé teszi, hogy országos szinten egységes kamarai díjszabásra lehessen javaslatot tenni, hiszen a helyi viszonyok és feladatmennyiség erősen eltérnek.
A munkakörülmények tekintetében a főépítészek többsége azt emelte ki, hogy feladatuk jellege miatt gyakran magányos, izolált szerepben dolgoznak. Nincs mögöttük nagy apparátus, sokszor még adminisztratív támogatás sem, így nemcsak a szakmai, de az ügyviteli feladatokat is maguknak kell intézniük. Ez persze a település méretétől, és a hivatal berendezkedésétől függően is jelentősen változó, van, ahol heti egy napos jelenléttel kell számos ügyet ellátni, máshol teljes állásban dolgoznak, de hasonló volumenű és összetettségű problémákkal találkoznak. Sokak szerint a feladatok mennyisége és a honorált ráfordítható idő nincsen arányban egymással. A jogszabályok változásából, az új digitális egyeztető felületek (E-Tér) bevezetése óta nőtt az ügyfelekre fordítandó idő, akik egyre inkább eljárásjogi szempontból is tájékoztatást várnak a főépítészektől, de a nem igazán felhasználóbarát E-Tér rendszeren történő rendezési terv-egyeztetés lebonyolítása is plusz terhelést jelent nekik. Ezek az elmúlt egy-két évben észrevétlenül növelték a főépítészhez tartozó feladatokat.
A főépítészek válaszaiból egyértelműen látszik, hogy a szakma erősebben igényelné a külső támogatást. Ezek elsősorban szakmai segédanyagokat, jogértelmezési iránymutatásokat, iratmintákat és rendszeres tudásmegosztást várnak, amelyek csökkentenék a bizonytalanságot és egységesebb gyakorlatot alakítanának ki. A minisztérium és a felettes szervek felé egyértelmű az elvárásuk a jogszabályi környezet egyszerűsítése, közérthetővé tétele és az, hogy a főépítészi munkát ne pusztán adminisztratív kötelezettségként, hanem stratégiai, településfejlesztési szerepkörként ismerjék el, amelynek jó működéséhez több egyéb feltétel biztosítása is szükséges.
Záró gondolatok – jövőbeni célok és feladatok
Azt elmondhatjuk, hogy az elmúlt egy évben a főépítészi rendszer számottevően megerősödött, egyre több településen vált természetessé, hogy főépítész segíti a döntéshozók munkáját. Jelenleg 440 főépítész dolgozik önkormányzatoknál, illetve kormányzati hivatalokban, és ők összesen 2514 települést segítenek szakmai tevékenységükkel. Bár még mindig vannak települések, ahol nincs főépítész, összességében elmondható, hogy a kormányzati intézkedések ezen a téren sikeresek voltak, és mára valódi hálózata kezd kialakulni a főépítészeknek.
Az, hogy ez a hálózat mennyire lesz erős és hatékony, már a jövő feladata. Ehhez minden szereplő együttműködésére szükség van, a főépítészekére, az önkormányzatokéra, a kamara főépítészi tagozatára és a minisztériumra. A mostani tapasztalatok világosan jelzik, hogy a főépítészi munka megfelelősége nem csupán szakmai és jogszabályi megalapozottság kérdése, sok múlik azon, hogy egy főépítész milyen habitussal rendelkezik, mennyire közvetítő vagy konfrontatív attitűddel közelít a problémák megoldásához, a partnereivel való kapcsolattartás terén, amelyben biztos van fejlesztésre váró terület.
Különösen nagy a felelősségük, hiszen a főépítészek kezében óriási értékek sorsa van: magán- és közösségi ingatlanok, közterek és egész városrészek jövője. Egy-egy rossz döntés évtizedekre, akár emberöltőkre hagyhat nyomot a térben, amelyet később szinte lehetetlen már kijavítani. Sok főépítész szembesül azzal, hogy egy településre kerülve a korábbi döntések – felelőtlen telekalakítások, átgondolatlan beépítések – maradandó problémákat okoznak hosszútávon közösségeknek, családoknak és vállalkozásoknak. Ezért kulcsfontosságú, hogy jól képzett, tapasztalt szakemberek lássák el ezt a feladatot, hogy megbízóik valóban hallgassanak rájuk, és meg is becsüljék őket. A szakma nehézségei – a politikai támadások, a folyamatos konfliktushelyzet, és a szakmai felelősség súlya – miatt sok a pályaelhagyó is, ezért is elengedhetetlen minden támogatás, amely segít megtartani a főépítészeket, és vonzóbbá tenni a hivatást.
A támogatásnak nemcsak anyagi és szakmai, hanem jogi vetülete is van: szükség lenne több olyan ingatlanjogban és építésjogban jártas jogászra, akik a főépítészek támaszai lehetnek az egyre többféle és bonyolultabb eljárásaiban, csökkentve a kiszolgáltatottságukat az egyre nehezebben követhető építésjogi szabályozásban, amelytől egyre kiszolgáltatottabb a helyzetük. Az elmúlt évtizedek jogszabályi változásaiban gyökeredző, a korábbi hatósági szerepkör változásokat még a társadalom többsége nem tudja alkalmazni és talán megérteni sem, miszerint az ellenőrzési jogköre a hatóságoknak csökkent, és ez áttolódott tervezőre, kivitelezőre és az építtetőre, amely fokozta a jogbizonytalanságot, ami azért érdekes a főépítészek szempontjából, mert a településképi hatósági eljárások során a helyi politika számon kérheti a főépítész döntését, és a támadások célpontjává teheti, ha szerintük kedvezőtlen döntés születik egy olyan (pl. rendeltetésváltoztatási) ügyben, amelyben a jogszabályok nem engednek egyedi megítélésre lehetőséget, de a bizonytalan jogértelmezés miatt lehetővé vált, hogy ezért őt hibáztassák.
Fontos előrelépés volt az utóbbi időben viszont a tervtanácsok számának növekedése is, amely újra fókuszba helyezte az építészeti minőség kérdését. A tervtanácsok szakmai háttere erősíti a főépítészek munkáját, de az önkormányzatok részéről gyakran érezhető ellenállás, a főépítészi szerep felvállalása és a munkájuk finanszírozása sok helyen még nem megoldott. Támogatás nélkül nehéz fenntarthatóvá tenni ezt az intézményt, miközben mindenki érzi, hogy a települési arculat védelme és az építészeti kultúra fejlesztése hosszú távú közérdek.
A főépítészek is hangsúlyozzák a válaszaikban, hogy a hálózat nem lehet pusztán „térbeli lefedettség”, valódi, egymást szakmailag is támogató közösséggé kell váljanak, szükségük van szakmai kapcsolatokra, rendszeres egyeztetésekre, tudásmegosztásra. Ezt támogatni kell a kamara és a minisztérium részéről is finanszírozással, az ügyfélkör, és ebben leginkább az önkormányzatok motiválásával, megtalálva ennek intézményes formáit, és a médiában is ennek az ügynek megfelelő nyilvánosságot kell adni.
Ezzel együtt felmerül az a stratégiai kérdés is, hogy a főépítészi hálózatot érdemes lenne térségi szinten megszervezni. A városoktól távolabbi kistelepüléseken ma alig találni főépítészt, hiszen a szakemberek többsége a nagyobb városokhoz, leginkább a fővároshoz kötődik. A tapasztalat azt mutatja, hogy ott, ahol koncentrálódik a szaktudás és a kompetencia, ott a szakemberek számára is inkább adott a szakmai háttér és infrastruktúra, és sokkal hatékonyabban tudják ellátni feladataikat. Egy járási vagy térségi szinthez kötött, részben az önkormányzati politikai nyomástól függetlenített rendszer erősebb szakmai működést és nagyobb védelmet biztosíthatna a főépítészeknek.
A jövő célja tehát nem csupán a főépítészi rendszer kiterjesztése, hanem annak minőségi megerősítése és strukturálása. Ha sikerül erősíteni a szakmai együttműködést, biztosítani a megfelelő eszközöket, a jogi támogatást és a stabil anyagi hátteret, akkor a főépítészek valóban betölthetik azt a küldetést, amelyet maguk is legfontosabbnak tartanak: a települések identitásának és építészeti minőségének megőrzését és fejlesztését, a közösségi érdek képviseletét a mindennapi döntésekben.
Marthi Zsuzsa
okl. építészmérnök
városépítési-városgazdasági okl. szakmérnök
európai uniós területi tervezési és urbanisztikai szakmenedzser
Magyar Építész Kamara Főépítészi Tagozat vezetőségi tagja
Zsámbék Város főépítésze