
A kétévente odaítélt Európai Unió Kortárs Építészeti Díjának (Mies van der Rohe-díj) utazó kiállítása a barcelonai bemutató után első külföldi helyszínként érkezik Budapestre – ráadásul Magyarországon most először látható Európa legrangosabb építészeti díjának kiállítása.
Hogyan lehet a már meglévő épületeinket fenntartható módon új, modern funkciókkal megtölteni? Ezt a kérdést járja körül a 2026-os EUmies Awards-válogatás, amely azt mutatja meg, hogyan lehet új életet adni annak, ami már megvan. A bemutatott épületek között találunk átalakított, kibővített és újrahasznosított épületeket, megőrzött örökségi elemeket, részleges bontásokat, valamint olyan megoldásokat is, amelyek a korábbi építőanyag több mint kilencven százalékát újra felhasználják.
Ez a kérdés túlmutat az építészeten, hiszen arról is szól, hogyan használjuk fel a véges erőforrásainkat, mit őrzünk meg a környezetünkből, és hogyan alakítjuk át a már meglévő épületeinket ahelyett, hogy minden alkalommal újat építenénk.
A kiállítást a FUGA hozza el Magyarországra. A szeptember 3-tól október 4-ig látogatható tárlat negyven európai példán keresztül mutatja meg, milyen sokféleképpen lehet a meglévőből kiindulva új értéket létrehozni. Ezek között egy magyar alkotás, a dmb műterem debreceni szárítóépülete is szerepel.
A kiállításhoz kapcsolódó szakmai együttműködés keretében a KÉK – Kortárs Építészeti Központ több hazai és nemzetközi előadókat felvonultató programsorozatot is szervez. A cél, hogy a kortárs európai építészet legfontosabb kérdései ne csak a szakma, hanem a város és az épített környezet iránt érdeklődő szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé váljanak. A kísérőprogramok között tárlatvezetések, hazai és nemzetközi kerekasztal-beszélgetések és építészek által vezetett épületbejárások is szerepelnek.
A kiállításmegnyitó 2026. szeptember 3-án, 19:00 órakor lesz.
A részvétel regisztrációhoz kötött, amely az ezen a linken elérhető rövid űrlap kitöltésével lehetséges.
EUmies Awards 2026 Exhibition in Budapest 3 September → 4 October 2026
FUGA – Budapest Center of Architecture
The European Union Prize for Contemporary Architecture / Mies van der Rohe Awards (EUmies Awards) arrives in Budapest with the first international presentation of the full exhibition originally shown in Barcelona. Following the photographic exhibitions held in Bucharest, Varna and Oulu, this new presentation features the models of the winning, finalist and selected projects, together with new audiovisual materials that offer deeper insight into the debates, processes and works presented in the EUmies Awards 2026.
The exhibition is presented at FUGA – Budapest Center of Architecture, an institution established by the Budapest Chamber of Architects in 2009 and now recognised as one of Hungary's leading venues for the discussion, exhibition and promotion of architecture and contemporary culture. Sharing the conviction that architecture is a fundamental expression of culture, FUGA provides the ideal setting for an exhibition that invites visitors to reflect on the role of architecture in shaping cities and the European territory.
Through drawings, photographs, texts, models and audiovisual materials, the exhibition presents the projects selected by the jury composed of Smiljan Radić, Carl Bäckstrand, Chris Briffa, Zaiga Gaile, Tina Gregorič, Nikolaus Hirsch and Rosa Rull. Among them is The Dryer Workshop by dmb műterem, in Debrecen, Hungarian project selected among the forty featured works of the EUmies Awards 2026. The presentation is complemented by a section dedicated to the other ten Hungarian projects nominated for the Prize, placing the country's architectural production within the broader landscape of contemporary European architecture.
The exhibition continues the international journey of the EUmies Awards, reinforcing its role as a platform for sharing knowledge, fostering debate and bringing contemporary European architecture closer to new audiences.