Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy Dr. Csorba Zoltán László építészmérnök életének 90. évében, 2026. május 2-án, rövid, súlyos betegség után elhunyt. Távozásával pótolhatatlan űrt hagyott maga után.
Búcsúztatására 2026. június 12-én, 11 óra 45 perckor kerül sor az újpesti Megyeri temető ravatalozójában, aznap este 18 órakor pedig gyászmistét mutatnak be a Budapesti-Krisztinavárosi Havas Boldogasszony templomban.

Csorba Zoltán 1936-ban született Baján. A második világháború megrázkódtatásai után, kilenc évesen költözött családjával Budapestre. Középiskolai tanulmányait az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban végezte. Fiatalon élénken érdeklődött a képalkotás, a fotózás és a filmezés iránt, operatőrnek készült, hivatásául végül az építészetet választotta. 1955-ben nyert felvételt az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára, ahol 1961-ben szerzett építészmérnöki diplomát.

Szakmai pályáját 1961-ben a Várostervező Intézetben (VÁTI) kezdte, ahol a Balatoni Főépítész közvetlen munkatársaként vett részt a térség üdülőkörnyezetének fejlesztésében és tervezésében. Tehetségét és a szakma iránt érzett elkötelezettségét jelzi, hogy 1966-tól tagja a Magyar Építőművészek Szövetségének, ahol a későbbiekben több kiállításon is bemutatta munkáit.

1968-tól a Típustervező Intézet (TTI) 1. irodáján dolgozott irányító tervezőként, majd osztályvezetőként. Nevéhez fűződik – az 1974-ben Építésügyi és Városfejlesztési Miniszter Nívódíjával kitüntetett – újpalotai lakótelep úgynevezett H háztípusa, a flexibilisen kialakítható háromemeletes lakóházas beépítés.

Tudását folyamatosan mélyítette: 1975-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen Városépítés– Városgazdálkodás szakmérnöki oklevelet szerzett, majd 1980-ban megvédte doktori címét, 1996-ban PhD fokozatot szerzett.

1979-től a Fővárosi Tanács Beruházási Főosztályának Magánlakás-építési Osztályán dolgozott, később nagyszabású projektek terület-előkészítési munkáit koordinálta. A rendszerváltást követően, 1991-től főpolgármester-helyettesek tanácsadójaként segítette Budapest területi tervezési, városgazdálkodási és városüzemeltetési feladatait.

A gyakorlati munka mellett mindvégig szívügye volt az oktatás és a tehetséggondozás. Jelentős szerepe volt, a fővárosi építészeti nívódíjak és diplomadíjak létrehozásában és szervezésében. 1967 és 1992 között másodállásban, egyetemi adjunktusként vezetett tervezői gyakorlatokat a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékén. Igazi hivatását, a tanítás örömét a katedrán teljesítette ki: 1996-os nyugdíjazása után a Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Karán a Településtervezési Tanszék vezetését vette át főiskolai tanárként, 2006-tól vendégelőadóként vett részt a felsőoktatásban.

Nemcsak mérnökként és oktatóként alkotott maradandót, hanem példamutató férjként, családapaként és szerető nagypapaként, dédapaként élt. Családja minden helyzetben támaszkodhatott rá. Folyamatosan támogatta környezetét történeteivel, humorával, életbölcsességével és optimizmusával. Mély vallásosságából fakadó határozott, őszinte kiállása, emberszeretete és segítőkész hozzáállása mindenkinek hiányozni fog, aki ismerte őt.

Emléke szívünkben és mindennapjainkban nemzedékeken át tovább él. Nyugodjon békében!