Építészet
Hazai szakmai hírek

MÉK-MÉSZ Diplomadíj 2025 eredménye

Az idei évben összesen 70 érvényes pályamunka érkezett, ami több, mint a tavalyi pályázatra, többen többször is feltöltötték az anyagukat, mindig a legutolsó feltöltést vettük figyelembe.
Idén Diplomadíj bizottság Szalay Tihamér, a zsűri elnöke vezetésével, átalakította a pályázati- és díjazási rendszert.
A Bizottság bevezette a Rövid listás építész tervek kategóriát, összesen 5 terv, ezeket a kiválasztott terveket a pályázók a díjátadó alkalmával egy rövid – max. 3 perc - vetítéses előadásban bemutathatják a szakmai zsűrinek és közönségnek. A zsűri közülük választja ki a Fődíjas tervet.

Hazai szakmai hírek

Településtervezési Szabályzat 2025. december


A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet értelmében elkészült az elmúlt időszakban bekövetkezett jogszabályi változások következtében felülvizsgált Településtervezési Szabályzat, amely a fejlesztési terv és a rendezési terv, a településképi rendelet, a településrendezési eszköz, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézmények előkészítését és módosítását támogatja, azok összeállításának műszaki elvárásait és egyeztetésének technikai szabályait tartalmazza.

Hazai szakmai hírek

Szabályozott biztonság és szabályozott komfort? URSA

Könnyen teljesülhet a szigorított építőipari szabályozások célja, hogy az épületek ne csak szépek és korszerűek legyenek, hanem biztonságosak, energiahatékonyak és fenntarthatóak is.

Hazai szakmai hírek

Díjátadások a Magyar Építészet Napja alkalmából - 2025.12.16

2025. december 16-án Kós Károly születésnapján, a Magyar Építészet Napja alkalmából díjátadásokra került sor a Pesti Vigadóban.

Kós Károly-életműdíjban részesült: prof. Balázs Mihály DLA.

Nemzetközi szakmai hírek

ARCH-E Newsletter December 2025

What's new in ARCH-E Dear ARCH-E community,

Welcome to this new issue of the ARCH-E newsletter!

Hazai szakmai hírek

Magyar Építész Kamara Sándy Gyula-díj 2025

2025-ben a Magyar Építész Kamara Sándy Gyula-díját Zboray Balázs építészmérnök kapta, az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülete rekonstrukciójának felelős műszaki vezetéséért.

Aktuális

Terrán Építész Pályázat kiírás

A TERRÁN Tetőcserép Gyártó Kft. a 2025-ös évben tervpályázatot hirdet meg az építészek részére, terv, megvalósult lakó- és középület kategóriában: „Minőségi tetőrendszerek az építészeti jövőképben” mottó szellemében.

Hazai szakmai hírek

Prima Primissima 2025 átadták a díjakat

A 2025-ös Prima Primissima gálát december 5-én rendezték meg a Müpában, ahol tíz kategóriában hirdettek győztest.
A korábban már bejelentett Prima díjasok közül magyar építészet kategóriában Kertész András Tibor építészmérnök, egyetemi tanár; magyar oktatás és köznevelés kategóriában Pataki Klára gyógypedagógus; magyar sport kategóriában Biros Péter olimpiai bajnok vízilabdázó; magyar tudomány kategóriában Gósy Mária nyelvész, fonetikus kapta a Prima Primissima elismerést.

Hazai szakmai hírek

Pontosság magas szinten - két új lambdamérő gép az Austrothermnél

 Austrotherm - két korszerű lambdamérő gép a minőség szolgálatában

Az Austrotherm Kft. ismét bizonyította, hogy a minőség nem csupán ígéret, hanem kézzelfogható valóság. A vállalat győri és szekszárdi gyárainak minőségvizsgáló laboratóriumaiban két vadonatúj lambdamérő berendezést helyeztek üzembe, amelyek a hőszigetelő anyagok vizsgálatát még gyorsabbá és pontosabbá teszik. Fontos kiemelni: az Austrotherm korábban is mindhárom gyártóüzemében rendelkezett minőségellenőrző laborral és lambdamérő berendezéssel, az új beruházás során pedig a győri és szekszárdi gépeket cserélték korszerűbb, nagyobb pontosságú eszközökre. Így továbbra is biztosított, hogy minden gyárban azonos színvonalú vizsgálatok történjenek.

Hazai szakmai hírek

Biatorbágy - három építkezés egyszerre előregyártott betontechnológiával

Egyre több építkezés esetén lesz a gyorsaság és a kiszámíthatóság kulcsa az előregyártott betontechnológia alkalmazása. Ez a Biatorbágyon egyidőn kivitelezett három épület esetén is így van.

Hazai szakmai hírek

Átadták a balatoni főépítészi hivatal épületét Balatonfüreden

Balatonfüred egyik ikonikus háza, a Káldy Ferenc tervezte 1938-ban elkészült épület az első benzinkútja volt Fürednek, most teljesen megújult és új funkciót kapott.

Hazai szakmai hírek

A Nemzetközi 2025-ös Piranesi Díj Ház és méhkert - Balaton fennsík, Magyarország

A Nemzetközi 2025-ös Piranesi Díj „Ház és méhkert - Balaton fennsík, Magyarország”
Építészek: Szabó Péter, Galamb Emese (OKKA Építésziroda - https://okka.hu/ )

A Piráni Építészeti Napokon idén a OKKA Építésziroda „Ház és méhkert” című Balaton-felvidéki projektjét értékelték a legjobbnak, így a magyar építészeti terv kapta az idei Piranesi-díj fődíját.