Építészet
Hazai szakmai hírek

NYITOTT STÚDIÓK 2014 – KÖZELEBB AZ ALKOTÁSHOZ

Budapest, 2014. augusztus 8. … Az idén ősszel október 3. és 12. között zajló Design Hét Budapest egyik legrégebbi hagyományokra visszatekintő kezdeményezése, a Nyitott Stúdiók keretében újabb, a design szakma legkülönbözőbb területein tevékenykedő műhelyekkel ismerkedhetünk meg. A személyes élményeken, találkozásokon, beszélgetéseken keresztül közelebb kerülhetünk a design valódi világához, megtapasztalhatjuk a látványos bemutatók, exkluzív események, színes magazinok, a tárgyak, öltözékek vagy különleges tartalmak mögött folyó komoly alkotói háttérmunkát. Az idei program összeállításakor is fontos szempont volt a kreatív ipar minél szélesebb palettájának bemutatása, az állandó jelenlétet képviselő, nagynevű műhelyek mellett a legfrissebb, feltörekvő tervezők, stúdiók munkájának megismertetése a nagyközönséggel.

 

Hazai szakmai hírek

Megvalósult, amit 5 évvel ezelőtt megálmodtunk

Az alapítók szerint áttörést jelentett a 2014-es Hello Wood

Sokak szerint a Hello Wood a legújabb magyar startup-siker, mások azt gondolják, hogy még több “Hello Wood” kellene ahhoz, hogy hazatérjenek a Nyugaton inspirációt kereső magyar fiatalok. A Hello Wood vezetői, Pozsár Péter, Ráday Dávid és Huszár András úgy érzik, idén először megvalósult az, amit 2010-ben elképzeltek. 30 országból 100 diák 14 alkotást hozott létre a toplistás angol, amerikai és európai egyetemekről és építészirodákból érkezett csoportvezetők irányításával. Az alkotások egy részét legközelebb a Szigeten lehet majd látni.

Hazai szakmai hírek

Knauf - szigetel és nem szigetelt házak felmérése

2014. JÚNIUS 24. - JÚLIUS 20. KÖZTI IDŐSZAK ADATGYŰJTÉSBŐL SZÁRMAZÓ ELEMZÉSEK

Az előző hónap elemzéséhez hasonlóan jelen elemzés célja nem a fűtési energiafelhasználás elemzése, hanem egyrészt a komfortérzetet meghatározó belső hőmérsékletingadozás, másrészt a légtér mesterséges klimatizálásában rejlő megtakarítás bemutatása.

Hazai szakmai hírek

Több mint stadion - látványtervek az új Puskásról

Kedves Kollégák!

Az új Puskás Ferenc Stadion a világon is különlegesnek számító eljárással épül meg. A 68 ezer férőhelyes multifunkcionális létesítmény több mint 20 sportágat szolgál majd ki, vagyis sokkal több lesz egy korszerű labdarúgó-stadionnál.

Az új Puskás Ferenc Stadion látványterveit csütörtökön ismerheti meg az ország.

Várunk minden érdeklődőt a Több mint stadion sajtótájékoztatóra!

Hazai szakmai hírek

Időtálló, funkcióra optimalizált épületmegoldások a hazai kkv szektornak a Lindabtól

A hazai kis- és középvállalkozások fejlődése a magyar gazdaság kulcskérdése, hiszen a vállalkozások árbevételének közel 60%-a ma a kkv-khoz kötődik. A mintegy 2 millió főnek munkát adó szektorra frissítően hatott a 2013 tavaszán elindított Növekedési Hitelprogram, amelynek január 1-jén megemelt hitelösszege új lendületet adhat a középvállalkozások beruházási terveinek. A Lindab több mint fél évszázados tapasztalattal rendelkezik az acél anyagú, könnyűszerkezetes gazdasági épületek tervezésében és kivitelezésében.

Hazai szakmai hírek

Pecha Kucha Night Budapest (vol.39) SPECIAL EDITION FOLYÓ

2014. augusztus 02. szombat, 20:20 óra

A KÉK design és építészeti témákat feldolgozó előadó estje a Pecha Kucha Night Budapest ezúttal nyári különkiadással jelentkezik a !ValyoPartról! A részvétel ingyenes, szombat estére szeretettel várunk mindenkit egy könnyed estére, aki a város és a folyó témája iránt érdeklődik.

Konferenciák, rendezvények

World SB14 Barcelona konferencia

Kedvezményes jelentkezés július 30-ig!

DATES & VENUE
World SB14 Barcelona (28,29,30 October 2014)
Palau de Congressos de Catalunya.

Hazai szakmai hírek

ENERGY GLOBE Hungary nemzeti díj 2014

ENERGY GLOBE Hungary Nemzeti Díj 2014 Zombori Zsolt építész (Europa Studio Építész Iroda és Interior Design Kft) nyerte az idei ENERGY GLOBE Hungary nemzeti díját “környezetbarát zöld töltőállomás” projektjével.

Hazai szakmai hírek

YBL GUIDED CITY TOUR IN BUDAPEST 2014.09.20

The main task and aim of the Ybl Association is to develop and promote a heritage-conscious thinking and an aesthetic environment protection. Most of the city dwellers are not familiar with the incredibly rich oeuvre of Ybl Miklós, a good number of definitive monuments of Budapest up until now. It is very important to be acquainted with the closest environment, to have knowledge of the buildings we go past day by day or even several times a day. As we are getting to know them, we are getting to love them and when we love them, we protect them.

Hazai szakmai hírek

Sikeres ’építőtábor’ volt Újbudán júliusban

ÉPÍTŐTÁBOR épített környezetünk megismerésére irányuló gyermektábor 8-12 éveseknek

Ötlet, program, táborvezető: Kern Orsolya építész

A tábor oktatói: Czirják Ágnes,  Kern Orsolya, Skaliczki Judit építészek

Hazai szakmai hírek

YBL SZAKRÁLIS ÉPÜLETEI 2014.08.23

szombat 18 óra a kiállítás megnyitása

zenei áhitat
YBL 5ÖS Ybl Egyesület kamarazenekara

megnyító
Dávid Katalin művészettörténész, akadémikus

Ybl a Fóti templom együttest egész fiatalon, 31 évesen alkotta. A Szent István Bazilika építésénél halála napjáig ellátta a művezetői feladatokat. A Bazilika Lovagtermében, az 1845 -től a 1891-ben bekövetkezett haláláig megvalósult, a  történelmi Magyarországon  Nagycenktől Széphalomig, Kaplonytól Ercsiig található,  ismert és a nagyközönség által kevésbé ismert kápolnákat és templomokat, mauzóleumokat és síremlékeket  ismertető  szövegekkel ellátott tablókon, molinókon, fotókon és archív képeken,  mutatjuk be, képet adva  az elmúlt korokbeli  és mai „életükről”.