Tisztelt Kollégák!
Keresem a 2100 Gödöllő, Szabadság tér 6. hrsz. 297/4 sz. alatti telken lévő 1984 körül épült egykori Nemzeti Bank fiók tervezőjét vagy szellemi örökösét. Az épület a Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalatnál készült. Aki tud bármilyen információval szolgálni, kérem vegye fel velem a kapcsolatot. Tervezési feladathoz szeretném kérni hozzájáruló nyilatkozatát.
Felhívjuk a tagság figyelmét, hogy a Magyar Közlöny 2016. évi 178. számában megjelent a Kormány 353/2016. (XI. 18.) rendelete az egyes kormányrendeleteknek a kötelező tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás bevezetésével összefüggő módosításáról. Ez a rendelet 2017. január 1-én lép hatályba. A Magyar Építész Kamara a Magyar Biztosítók Szövetségével a tárgyalásokat megkezdte, melyről a honlapon folyamatosan tájékoztatást adunk.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2016. december 2-án küldöttgyűlést tart a FUGA Budapesti Építészeti központban.
A Küldöttgyűlés meghívója, a napirendi javaslatok, valamint a határozatok tervezetei és a kapcsolódó egyéb anyagok elérhetők itt a Kamara honlapján.
Tisztelt Kollégák!
Keresem a 3530 Miskolc, Mindszent tér 3. ,HRSZ.: 6942/2 alatti telken lévő irodaépület tervezőjének – Vass Antalnak (†) -szerzői örökösét az épület energetikai felújítása kapcsán. Aki tud információval szolgálni kérem az alanti elérhetőségen jelentkezzen.
Az Étv. 33/A. §-a szerinti egyszerű bejelentéshez jelenleg még nem kötelező a tervezői felelősségbiztosítás megléte, hiszen a bevezetés időpontját és a vonatkozó részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet még nem jelent meg. Fentiek miatt felhívjuk a figyelmet arra, hogy jelenleg jogszerűen semmilyen szerv nem ellenőrizheti ezen biztosítások meglétét, az esetlegesen erre utaló ügynöki, üzletkötői próbálkozásoknak valós alapja nincs.
Felhívjuk a tagság figyelmét, hogy a MÉK elnöksége a 2017. február 3-i elnökségi ülésén a témában újabb állásfoglalást alakít ki, mivel a jogi környezet 2017. januári változása miatt a novemberi vélemény már nem helytálló.
A MÉK Elnökségének döntése alapján 2016. december 2-án pénteken 10 órakor kerül megrendezésre a MÉK következő Küldöttgyűlése a FUGA Budapesti Építészeti Központban
(1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.).
A Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtár és a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara szeretettel meghívja Önt, családját és barátatit
2016. november 15. 16.30 Mikolás Tibor (1924-2014) Ybl díjas építész emlékkiállítására.
Tisztelt Kollégák!
Keresem a 2400 Dunaújváros, Papírgyári út 42-46. hrsz. 3666/4 sz. alatti telken lévő ipari épület tervezőjének szellemi örökösét.
Az épület eredeti tervezője Rácz György (†) nincs az élők sorában. Aki tud bármilyen információval szolgálni a neves kolléga munkájának szellemi örökösei felől, kérem vegye fel velem a kapcsolatot. Tervezési feladathoz szeretném kérni hozzájáruló nyilatkozatát.
Tisztelt Kollégák!
Keresem a 1213 Budapest, Szentmiklósi út 188., hrsz.: 204031. sz. alatti telken 1930-ban épült lakóépület 1979-ben történt bővítés tervezőjét.
Tudomásom szerint a bővítés tervezője Szalontai Pál volt. A kamara honlapján lévő nyilvántartásban Szalontai Pál nem található meg.
Aki tud bármilyen információval szolgálni Szalontai úrról, az kérem vegye fel velem a kapcsolatot. Tervezési feladathoz szeretném kérni Szalontai Pál hozzájáruló nyilatkozatát.
A Pesti Vigadóban tartott Taggyűlésen, leköszönt Bálint Imre DLA elnök, aki 12 évnyi elnöki tisztség után már nem vállalta az újabb jelölést.
Programon kívül a Magyar Építész Kamara elnöke Dr. Hajnóczi Péter és alelnökei Eltér István, Turi Attila, Szalay Tihamér Kamarai Érem díjat adományoztak Bálint Imrének, ezzel is elismerve kiemelkedő kamarai munkásságát.
A Taggyűlés határozatképes volt, a létszám éppen küszöbérték fölött maradt. Noha a részvételi arány igen szűk volt, a jelenlévők létszáma a választás alatt nem apadt, a választás eredményesen lezajlott.
A napirend szerint a Taggyűlés megismerte és elfogadta a Választási Jelölőbizottság beszámolóját, majd az elnökjelölt és alelnökjelöltek rövid bemutatkozó beszédét követően egy körben megválasztotta elnöknek Csapó Balázst, és alelnöknek Reith Andrást.
A Tisztújítás az Elnökség, a Felügyelő Bizottság, az Etikai-Fegyelmi Bizottság és a Választási Jelölőbizottság megválasztása után a küldöttek és pótküldöttek választásával zárult.
A 2016. október 19 –i sikeres Tisztújítást követően, október 25 –én hivatalosan is megtartották alakuló ülésüket a Budapesti Építész Kamara új tisztségviselői és Bizottságai.