2015. október 27-én a Fejér Megyei Építészek Kamarája Tisztújító Taggyűlést tartott. A taggyűlésen, és az azt követő elnökségi ülésen hozott döntések értelmében a következő négy évben a kamara tisztségviselői:
Elnök: Németh László
Alelnök: Mahler György
Elnökségi tagok: Fülöp Zoltán, Lőrincz Attila, Rombauer Gábor, Tatai Róbert, Vajnai Endre
Felügyelő bizottság elnöke: Farkas Zoltán
Etikai-fegyelmi bizottság elnöke: Rezsnyák Péter
Titkár: Prekop Judit
Keressük a Budapest, I. Logodi u. 23, hrsz: 6758 alatt álló társasház eredeti építész tervezőjét, illetve az épület szerzői jogainak tulajdonosát, kisebb mértékű, jellemzően a tetőzetet érintő átalakítás építési engedélyezési eljárásának ügyében.
A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA és a CSEH CENTRUM szeretettel meghívja Önt, családját és barátait a „CSEH HÁZAK” – című kiállítás megnyitójára.
A kortárs cseh családi házak építészetét bemutató kiállítás nyílik London után Debrecenben!
A Cseh házak című vándorkiállítás az 1989 óta Csehországban megépített legjelentősebb családi házakból mutat be 33 példát, betekintést nyújtva az elmúlt 25 évben a cseh családi házak tervezésében végbement forradalmi változásokba.
A 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet szerinti műemléki szakértői nyilvántartással kapcsolatos feladatokat 2014. augusztusa óta a Miniszterelnökség látja el. A műemléki szakértői nyilvántartás 2014. december 18-a óta innen érhető el: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/parlamenti-allamtitkar/regeszeti-es-muemleki-szakertoi-nevjegyzek
Tisztelt Szakmagyakorló!
Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 49. §-a az alábbiak szerint rendelkezik a 2014. január 1. napjával törölt műemlékvédelmi szakértő (SZÉSZ5 ) jogosultságok helyreállításáról: "49. § (1) Az az építésügyi műszaki szakértő, aki a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól szóló 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet szerinti építésügyi műszaki szakértő építészet szakterület műemlékvédelem részszakterületen 2013. december 31-én szakmagyakorlási engedéllyel rendelkezett, az az illetékes építész kamaránál 2015. december 31-ig díjfizetés nélkül kezdeményezheti jogosultságának visszaállítását."
Baliga Kornél november 17-én kedden 17.00 órakor minden kollégát sok szeretettel vár egy Év búcsúztató beszélgetésre.
Cím: 1016 Budapest Tigris utca 59.
Keressük a Budapest XI. ker., Harmat utca 88. szám (hrsz.: 41191/10) alatt található iskolaépület szerzői jogával rendelkező személyt. A rendelkezésünkre álló tervdokumentáció szerint az épület eredeti tervezője Zs. Péterfay Ilona volt.
Elnök: O. Ecker Judit
Vezetőségi tagok: Göbölyös Kristóf, Kovács Zoltán, Rex-Kiss Béla
Póttagok: Czéh Judit, Veres Péter
Szakmai Minősítő Testület: Csavarga Rózsa, Hefkó Mihály, Somogyi Pál, Szekér Ferenc
Pótagok: Magyari Éva, Szenes István
Budapest, 2015. október 26.
A mai napon került sor a Nemzeti építészetpolitika bemutatójára és satótájékoztatójára a Parlamentben.
A teremben a kiadvány grafikáinak felhasználásával kis installáció került kihelyezésre. A Nemzeti építészetpolitika bemutatóját Füleky Zsolt helyettes-államtitkár nyitotta meg, majd dr. Hajnóczi Péter MÉK elnök mondott pár szót a dokumentum megszületétésről. Ezt követően Lázár János miniszter úr a Nemzeti építészetpolitika ismertetését követően tájékoztatta a jelenlévőket a kormányzat szándékairól az 1567/2015. (IX.4.) Korm. határozat végrehajtásával kapcsolatban is, különös tekintettel az adminisztráció csökkentésre és az építészeti minőség emelésére.
Keresem Gulyás Zoltán által 1959-60-ban tervezett, Bp. XI. Fehérvári út 17. alatti ötvenlakásos lakóépület jogutódját, családját. Az épület földszintjén nyílászáró cserét tervezünk.
Tisztelettel meghívjuk Önt a Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítészeti Tagozata Tagozati Gyűlésére melyet 2015. november 13-án (pénteken) 9.00-tól tartunk a Magyar Építész Kamara Kós Károly termében (Budapest, VIII. Ötpacsirta u.2)
Határozatképtelenség esetén a megismételt Tagozati Gyűlést 2015. november 13-án (pénteken) 9.30 órától azonos helyen, azonos napirenddel tartjuk.
TÁJODÜSSZEIA 2015 UTAZÓ KIÁLLÍTÁS ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ ÉS SZAKMAI KONFERENCIA a Csabagyöngye Kulturális Központban
Időpont: 2015. október 22. csütörtök, 10:00 – 15:00