Tisztelt Kollégák!
Keresem a 2092 Budakeszi, Erkel utca 47. (hrsz.: 1960) ingatlan (lakóház) eredeti tervezőjét vagy szerzői jogának tulajdonosát, jogutódját.
Az előkészítés alatt álló magyar építészetről szóló törvény aktuális tervezetét 2023. szeptember 6-án véleményezés céljából a Magyar Építész Kamara megkapta. A Miniszternek a szeptember 18-i MÉK székházban tett tájékoztatóját megelőzően az alábbi, koncepcionális észrevételeket kérdésfelvetésként küldte meg Hajnóczi Péter elnök úr azzal, hogy a tervezetre vonatkozó részletes véleményt a megbeszélést követően juttatja el.
A tervezetet a MÉK elnöksége, tagozatai és a területi építész kamarák is áttekintették. Lázár János az Építészek Házában szeptember 18-án személyesen tájékoztatta az építész kamarák vezetőit a törvény-tervezetről, ahol többek közt a MÉK által előzetesen megküldött koncepcionális felvetések közül több tisztázásra került. A találkozó után Hajnóczi Péter elnök úr a tervezettel kapcsolatos pontosító észrevételeket juttatta el a beérkezett kamarai szakmai észrevételekkel együtt.
A MÉK Elnöksége szeptember 15-én döntött a Szakmai hozzájárulási alap 2023 második fordulójában beérkezett kérelmekről. A pályázók napokon belül emailen is tájékoztatást kapnak a döntésről ill. a további teendőkről.
Az elnökség minden esetben mérlegelte, hogy a szakmai program minél tágabban és átfogóbban szólítsa meg a tagságot és figyelembe vette a területi kamara létszámát és az azzal összefüggő költségvetési lehetőségeit.
A Magyar Építész Kamara soron következő küldöttgyűlésének időpontja a MÉK Elnökségének 2/2023. (01.20.) sz. határozata alapján 2023. november 17, péntek.
MÉK Titkárság
MEGHÍVÓ
A Komárom-Esztergom Vármegyei Építész Kamara tisztelettel meghívja Önt AZ ÉPÍTÉSZET HÓNAPJA keretében megrendezésre kerülő „Az Év Háza Komárom-Esztergom Vármegyében” pályázat Díjátadására, Kiállítás megnyitóra és a Kernstok-villa épületbejárására
A rendezvény időpontja: 2023. október 17. 15:00 óra
Helyszín: Kernstok-villa, 2536 Nyergesújfalu, Kossuth Lajos u. 196.
A Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata 2023. október 26-án 15:00 órakor tartja Tisztújító Tagozati Gyűlését a MÉK székházában, amelyen megválasztja a Tagozat elnökét, vezetőségét és minősítő bizottsági tagokat a következő négy évre.
A Jelölő Bizottság az alábbi javaslattal élt a Belsőépítészeti Tagozat vezetői tisztségeinek betöltésére.
A "Győr-Moson-Sopron megye építészete 2022" című kiállítás október 22-éig látható az ÁRKÁD Győr bevásárlóközpontban.
A Svájci Nemzeti Tudományos Alapítvány európai kutatás keretében információt gyűjt az egyes országok tervezési folyamatairól. A felmérés kérdőíve az alábbi linken keresztül érhető el: https://silar.surveysparrow.com/s/SILAR/tgC-68480929d4f2ea5d?sparrowLang=en
A kitöltési határidő: 2023. szeptember 19.
Tisztelt Kollégák!
Keresem a 1221 Budapest, Melinda utca 22. HRSZ: 9212/1 számú ingatlanon álló lakóház eredeti tervezőjét, valamint a bővítmények tervezőjét, vagy szerzői jogának tulajdonosait, jogutódjait.
Meghívó
Sok szeretettel invitálunk mindenkit az egész napos szakmai rendezvényünkre!
Helyszín: MÉK székház, 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.
Időpont: 2023. szeptember 21., csütörtök