2024.09.16-án az Ötpacsirta utcába látogatott az ÉKM képviseletében Lázár János Építési és Közlekedési miniszter, Lánszki Regő államtitkár, Gombos Márk és Perényi Lóránt helyettes államtitkárok, hogy tájékoztatást adjanak a jogalkotás aktualitásairól, illetve megvitassák a még nyitott kérdéseket, különös tekintettel az Építészeti törvényhez kapcsolódó végrehajtási kormányrendeletek megalkotása vonatkozásában. A találkozóra meghívást kaptak a MÉK Elnökségén túl a tagozatok és a területi kamarák elnökei is, elősegítve ezáltal a közvetlen információ áramlást és biztosítva az egyes Területi Kamarák véleményének közvetlen kommunikálását.
A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) alapján 2024. október 1. napját követően az aktív főépítészeknek kérelmezniük kell a főépítészi nyilvántartásba vételüket, továbbá az aktív kamarai tagság is kötelező innentől számukra. (A jogalkotó szeptember 17-i tájékoztatása alapján a tervezetben szereplő átmeneti rendelkezések szerint ezen feltételeknek december 31-ig kell majd megfelelniük.)
Tisztelt Szakmagyakorlók!
A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) kihirdetésével egyértelmű vált, hogy a jelenleg hatályos jogszabályaink mindegyike jelentős változáson fog átesni 2024-ben, több esetben új Korm. rendelet váltja majd a korábbit.
Bár év elejétől kértünk a minisztériumtól személyes megbeszéléseket, hogy témacsoportonként a már korábban felvetett kardinális kérdéseket részleteiben is megbeszélhessük, ez egy-két kivételtől eltekintve elmaradt. A konkrét tervezetek egyeztetése a szakmai szervezetekkel – így a kamarákkal is – csak nyáron kezdődtek meg, néhány esetben pedig még mindig koncepcionális kérdésekről folynak tárgyalások.
„Nagyformátumú, kivételesen tehetséges építész és tanár volt a 2014-ben elhunyt Mikolás Tibor, aki idén, szeptember 28-án ünnepelné 100. születésnapját.
A tervező szakmérnök képzés emblematikus alakja, a modern építészet legjobb ismerője nemcsak építészeti kultúrát, hanem erős építészeti pozíciót is hozott egykor Debrecenbe.
2024. szeptember 19. 15 óra
Új Városháza Galéria, Kálvin tér 11.
Tisztelt Építész Kollégák!
Keresem a 1121 Budapest, Mártonhegyi út 13/C (HRSZ: 8457) alatt álló iker családiház eredeti tervezőjét, szerzői jogának tulajdonosát, vagy jogutódját. Az épület elöregedet palafedésének cseréjéhez kérem hozzájáruló nyilatkozatát.
2024. augusztus 28-án szerdán a Magyar Építész Kamara a BME Építészmérnöki Kar gólyahét programján vett részt és adott tájékoztatást a kamaráról, a szakmagyakorlásról.
A Dél-Dunántúli Építész Kamara Elnöksége - az értéket teremtő építészeti alkotómunka tiszteletének erősítéséért - 2024-ben hatodik alkalommal hirdet pályázatot a „FORBÁT ALFRÉD ÉPÍTÉSZETI DÍJ” elnyerésére.
Tisztelt Kollégák!
A tárgyban szereplő cím alatti családi ház átépítésének tervezésével megbízott építészként keresem az eredeti tervezőt vagy jogutódját, hozzájárulás kérése céljából.
Az Alapító, az illetékességi területén kamarai tagsággal rendelkező építészek részére, a bárhol Magyarországon megépült, a szakmai megítélés szerinti legkiválóbb építészeti értékű épületeinek elkészítői számára adományozható „Mikolás Tibor Építészeti Nívódíj”-at alapított.
Alapító és adományozó: Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamara (korábban: Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara)