2023. november 30. (csütörtök) 10:00 órai kezdéssel (facebook-esemény: https://fb.me/e/4BtwZTSiA )
Helyszín: a Debreceni Egyetem Dóczy utcai sportkampuszának felújított többfunkciós sportkomplexuma, a DEAC ikonikus lelátóépülete
Találkozó időpontja, helye: 09 óra 45 perckor az épület bejárata előtt - 4032 Debrecen, Dóczy József u. 9.
Tisztelt Érdeklődők! Kedves soproni és Sopron környéki Polgárok!
Kedves Kollégák és Hallgatók!
Szeretettel meghívjuk a "Győr-Moson-Sopron megye építészete 2022" című vándorkiállítás soproni kiállítására, melyen a GyMS Vármegyei Építész Kamara kísérletet tesz az elmúlt évek építészeti termésének felvonultatására, közülök is kiemelten a "Megye Építészetéért" díj díjazott és dicséretes alkotásainak és alkotóinak bemutatására. A kiállításon 27 alkotó közösség közel 90 építészeti alkotása látható a megyei építész kamara tagjainak munkásságából.
2023. 11. 17-én tartotta őszi küldöttgyűlését a Magyar Építész Kamara Budapesten a Kopaszi-gát rendezvénytermében.
Tisztelt Kollégák!
Keresem az eredeti tervezőt, vagy jogutódját. 2647 Hont település, külterület Hrsz:05/2.
A jelenlegi információk szerint a 90-es évek elején tervezték, és kezdték meg a kivitelezést is.
A tervező vélhetően: Helmeczy Zsolt. A kamarai nyilvántartásban nem ismert ilyen nevű kolléga.
Tisztelt Tervező Kollégák!
Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt kamarai tagságot, hogy a Klotild palota (Budapest V. Váci utca 34. hrsz.: 24309) tervezésére lezáratlan megbízással rendelkezünk. A tervezési tenderfelhívás mellékleteként közreadott dokumentációk felhasználásához nem járultunk hozzá. A tervezéssel kapcsolatos szerzői jogainkat fenntartjuk.
Tisztelt Tervező Kollégák!
Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt kamarai tagságot, hogy tervező irodánk, DVM Group Kft az alábbi felsorolásban szereplő telkeken meglévő épületek felújítása, új épületek tervezése, illetve közterületek fejlesztésének tervezésére megbízónkkal, Centrum Capital Zrt-vel lezáratlan megbízással rendelkezik, a teljesített feladataink kifizetése nem történt meg.
Kedves Kollégák!
A Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozatának októberi választása eredménytelen volt, így 2023. december 12-én kerül sor a Tisztújító Tagozati Gyűlésre a MÉK székházában, amelyen megválasztja a Tagozat elnökét, vezetőségét és minősítő bizottsági tagokat a következő négy évre.
Kedves Kollégák,
A Belsőépítészeti Tagozat elnökének, vezetőségi- valamint Szakmai Minősítő Bizottsági tagjainak mandátuma lejár, ezért Tisztújító Tagozati Gyűlést hívunk össze.
A vezetőség 2023. június 1-i ülésén megválasztotta a Jelölőbizottság tagjait. A Jelölőbizottság összeállította a jelölt listát, melyet a MÉK honlapján szeptember 26-án nyilvánosságra hoztunk, és a Meghívó mellékleteként is megtalálható.
Tisztelt Küldött!
Ezúton meghívom a Magyar Építész Kamara küldöttgyűlésére.
A küldöttgyűlés helyszíne: ÖbölHáz Rendezvényközpont 1117 Budapest, Kopaszi gát 1.
Időpontja: 2023. november 17., péntek 9.45 (Regisztráció: 9.00 órától)
Kedves Kollégák!
Keresem a 1087 Budapest, Mosonyi u. 9. sz. (hrsz: 34590) alatti 1.,2., 3., 4. 5. és 6. sz. épületek tervezőjét/szerzői jogainak örököseit.