Dr. Hajnóczi Péter 2021 novemberében kezdte meg harmadik ciklusát a Magyar Építész Kamara elnökeként. Az idáig vezető útról, az eddigi eredményekről és jövőbeli tervekről, valamint az építész szakma helyzetéről is kérdeztük interjúnkban.

Mi motiválta a kamarai "karrierre", hogyan jutott el idáig?

Hajnóczi Péter: A történet egészen az 1996 előtti időkre nyúlik vissza, amikor egy „prekamarai" állapot lépett életbe. A MÉSZ felvette a Magyar Építészek Kamarája és Szövetsége elnevezést, hogy ezzel is demonstrálja a politikusok felé, hogy szükség van építész kamarára, de továbbra is egyesületként működött, csak a neve változott. A szervezetnek voltak területi egységei és én a Pest megyei egységének lettem az elnöke 1996-ban. Ugyanezen évben az országgyűlés törvényileg létrehozta a Magyar Mérnöki Kamarát és a Magyar Építész Kamarát, engem pedig többen felkértek arra, hogy vállaljam el az akkor megalakítandó Pest Megyei Építész Kamara elnökségét, amit én örömmel elfogadtam. Egészen 2012-ig voltam a megyei kamara elnöke.

Az országos kamara első elnöke Callmeyer Ferenc volt, őt Balogh Balázs, volt egyetemi évfolyamtásam váltotta 2000-től. Tőle kaptam egy telefonhívást, hogy mit szólnék ahhoz, ha jelölnének alelnöknek, ő pedig elnöknek indul. A felkérést elfogadtam, meg is választottak, így a MÉK alelnöki tisztség betöltése mellett a Pest Megyei Építész Kamara elnöke is voltam. Ez az időszak 2012-ig tartott, amikor a Belügyminisztérium Terület- és településrendezési főosztálynak vezetője lettem. Ez a poszt összeférhetetlenné vált a kamarai tisztségekkel, ezért innentől mind az alelnökséget, mind az elnökséget szüneteltettem.

2013 novemberében értem el az akkori szabályok szerint a nyugdíjkorhatárt. Az volt a dédelgetett vágyam, hogy mind a Pest Megyei Építész Kamarában – ahol addigra alelnök lettem – és az országos kamarában – ahol ugye szintén alelnök voltam – folytatom ezeknek a pozícióknak a betöltését a nyugdíj mellett. Ebben az évben volt újra tisztújítás az országos kamarában, amikor is Noll Tamás indult az elnökségért, én pedig újraindultam volna az alelnökségért többekkel együtt. A jelöltté váláshoz területi kamarai támogatás vagy több küldött aláírása szükséges. A jelölési folyamat során viszont számomra szimpatikus kollégák, igen fajsúlyos és jó nevű építészek megkerestek, hogy ne alelnöknek induljak el, hanem vállaljam el az elnöki jelölést. Végiggondoltam és igent mondtam. Három elnökjelölt indult: Noll Tamás, Eltér István és én. A csillagok úgy álltak, hogy 2013 november 6-án engem nyugdíjaztak a Minisztériumban, november 15-én megválasztottak a kamara elnökének, és 2021. novemberétől a 3. ciklust kezdtem meg.

Mit tart az elmúlt 2 ciklus legfontosabb eredményének?

HP: Erre nagyon sok mindent tudnék mondani. Az egyik a gazdálkodás kérdése. 2013-ban az akkor megválasztott elnökség úgy vette át a kamarát, hogy nem vett föl tiszteletdíjat, mert a kamarának igen súlyos likviditási gondjai voltak, nem volt annyi pénze, hogy a tiszteletdíjakat ki lehessen fizetni. A működési költségeket minimalizáltuk, az első években igen-igen meg kellett szorítani magunkat. Már 2013-tól lett gazdálkodásért felelős alelnök, akivel azóta is egy nagyon szigorú gazdálkodási terv mellett stabilizáltuk a MÉK gazdálkodását, mostanra jelentős tartalékokkal rendelkezünk. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy az építész kamara – megváltozott törvényi előírásnak köszönhetően – már vállalkozhat is, így mi is megjelenthettünk és meg is jelentünk a piacon például szakmai továbbképzésekkel. Ebből már keletkezik olyan bevétel, amiből hasznot is össze lehetett hozni.

Emellett a két ciklusnál nagyon fontosnak tartom a személyes jelenlétemet és közreműködésemet, főleg a tagok ügyeivel kapcsolatban. A jogosultsági vizsgabizottságnak és a diploma-azonosító bizottságnak vagyok az elnöke, napi szinten foglalkozom ezekkel a témákkal. Amióta a kamarában tisztséget töltök be, azóta viszem ezeket a feladatokat és úgy gondoltam, hogy elnökként kiemelten fontos, hogy a tagok konkrét ügyeiben továbbra is közreműködjek. A másik fontos személyes jelenlétem a kamara működésében a területi elnökök testülete. Ennek a testületnek a tagjai a területi elnökök, az ülést azonban az országos elnök feladata összehívni. Ez a testület véleményezi, alakítja mindazokat az anyagokat, amelyeket a küldöttgyűlés elé terjeszt a MÉK. A velük kialakított személyes kapcsolat nagyon fontos. Én a továbbképzésben is személyesen veszek részt, előadást tartok, az aktuális dolgokról informálom az ottlévőket és ez nem csak Budapesten zajlik, hanem utazunk az ország különféle megyeszékhelyeire is. Ezeken a kötelező vagy szakmai továbbképzéseken találkozom a tagsággal, sokszor nagyon fontos kérdéseket tesznek fel, vagy világítanak rá olyan problémákra is, amelyek így közvetlenül jutnak el hozzánk. Ugyanakkor van egy másik aspektusa az én személyes kapcsolataimnak. 2014-ben, amikor Belügyminisztériumból átkerült az építésügy felügyelete az Építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkárságra, akkor oda nagyon sok olyan kollégám került, akivel együtt dolgoztam korábban a Belügyminisztériumban, és velük a mai napig, beleértve Füleky Zsolt helyettes államtitkárt is, szinte napi kapcsolatban vagyok.

A következő, amit kiemelnék az a szakmagyakorlási jogszabály módosítása, aminek kapcsán a Magyar Mérnöki Kamarával és a Miniszterelnökséggel is példaértékű együttműködés történt. A Miniszterelnökség – aki a minket felügyelő minisztérium – felkérte a Magyar Építész Kamarát és Magyar Mérnöki Kamarát, hogy egyeztessék a szakmát érintő szakmagyakorlási jogszabállyal kapcsolatos tapasztalataikat, módosítási szándékaikat gyűjtsék össze, ezeket fogalmazzák meg. Ezt a módosítási jogszabályt teljes konszenzussal hoztuk létre, a munka ahogy előállítottuk, az példaértékű együttműködés volt.

Mik a célok a következő időszakra? Illetve – visszacsatolva az első kérdéshez – mi motiválta az újrajelölésre?

HP: Nyilvánvaló, hogy még a 8 év is kevés volt, hogy minden feladatnak és célnak teljesen a végére érjünk. Vannak még elvarratlan szálak és vannak olyan céljaink, amit a következő négy évben meg kell valósítanunk. Az utóbbi két évben a világjárvány miatt sajnos lelassultak ezek a folyamatok. Ennek az időszaknak az a tanulsága, hogy lehet élni online módon, a 9 fős elnökség videós rendszeren keresztül még egész jól kezelhető, szerencsére mindenki jól viszonyult hozzá. A területi elnökök testületének ülését viszont, ami a 19 megyei elnök, elnökségi tagok, további meghívottak részvételével történik, az már ezzel a technikával nagyon nehezen kezelhető.

A Kamarai törvény szerint számomra ez az utolsó ciklus elnökként, így a megkezdett feladatokat, programokat mindenképpen szeretném befejezni.

Mik azok a legfontosabb célok, amik nem tudtak eddig megvalósulni?

HP: Nagy hiány van a fiatal szakmagyakorlók kamarai helyzetével kapcsolatban. Egyrészt nagyon nehéz őket aktivizálni, mert nyilvánvalóan a fiatal koruknak megfelelően ők a szakmájukkal foglalkoznak, nem pedig jogszabályokkal és kamarai ügymenetekkel. Ennek nem feltétlenül az a lényege, hogy tisztségeket fogadjanak el, hanem hogy valamilyen formában elkezdjék megismerni a kamarával kapcsolatos dolgokat, elkezdjük felkészíteni őket arra, hogy egy négy év múlva esedékes választáson már valóban egy fiatalabb generáció kapcsolódjon be a kamara irányításába.

A másik, hogy a frissen végzettekkel nem foglalkozott eddig a kamara. Ha valaki megszerezte a diplomáját, utána a gyakorlatát úgy tudta megszerezni, hogy elment praktizáló tervezőhöz, ott szerzett gyakorlatot, majd jelentkezett a területi kamarai titkárnál jogosultságért. Azonban eközben semmiféle tanfolyam, továbbképzés, vagy bármilyen ismereteknek az átadása nem történt a kamara részéről. Ezen nagyon komolyan kell változtatni! A jogszabály ezt lehetővé tenné, mert ismeri a gyakornoki és mentori rendszert, ami azt jelenti, hogy neves vezető építészek kiválthatják a mentori címet és mint mentorok foglalkozhatnának fiatal építészekkel, akiknek még nincs jogosultságuk. Ezt a rendszert kell jobban kidolgozni.

Emellett pedig a tervpályázatok terén szükséges lényegesen előre lépni. A mostani rendszer nagyon merev, egy-két pályázat van, ahol a tervező kiválasztásáról van szó, a másik bizonyos ötleteknek a beszerzése, de ez a kétfajta dolog is egy nagyon merev szituáció. Azt kell elérni, hogy egy vonzó, differenciált, több lépcsős pályázati rendszer jöjjön létre és kikerüljön a közbeszerzés alól. Amennyiben egy termék kiválasztásáról van szó, mint például az autóvásárlás esetén, akkor egy közbeszerzési procedúrával egy minisztérium vagy egy cég ki tudja választani, hogy melyik terméket akarja megvásárolni. Ez egy átlátható és nagyjából működő dolog. A másik a szolgáltatás kiválasztása. Hogyha az autó példájánál maradunk, akkor arról van szó, hogy melyik szerviz az, amelyik a leggazdaságosabban és legjobban javítja az autókat, ezt is ki lehet választani közbeszerzéssel. Van egy harmadik kategória, amivel viszont baj van, mert ez annak a szellemi szolgáltatásnak a kiválasztásáról szól, ahol nincs meg a termék. Ilyen egy tervezési feladat, amikor arról szól a dolog, hogy ki tervezze meg a házat. Nincs meg a ház és mégis sokszor a közbeszerzést úgy értelmezik, hogy versenyeztetik az árat meg a határidőt. Szerintem ez így nonszensz, mert így egy tervezési feladatot nem lehet eldönteni. Ebben nagyon lényeges lenne előre lépni egy többlépcsős rendszer felé, amit ötletpályázattal kellene indítani, ami szerint történne utána több lépcsőben a tervező kiválasztása.

Hogyan látja a MÉK szakmai kapcsolatait?

HP: A mérnöki kamarával folyamatos a kapcsolatunk, hiszen mind a szakmánk összefügg, mind pedig egyazon törvény vonatkozik működésünkre, feladatainkra, felépítésünkre. A MÉSZ-szel, az MMA Építőművészeti Tagozatával, az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetségével, az Országos Főépítészi Kollégiummal mind-mind naprakész a kapcsolatom, ismerem a vezetőiket és ha olyan jellegű tájékoztatásra van szükség, akkor meg is adjuk ezt egymás részére.

A MÉK tagja a Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének, ahol a kamarák életére kiható, elsősorban működési kérdéseket is végig tudunk tárgyalni. A jó gyakorlatok megosztásából rengeteget tanulhatunk, még akkor is, ha igen eltérő feladat- és hatáskörrel rendelkezőek a szereplők. Az elektronikus ügyintézéssel vagy az adatvédelemmel kapcsolatban is több egyeztetés is volt, de az ezekhez hasonló kérdéseket is meg tudjuk beszélni, hogy melyik kamara, hogy járt el.

A Lechner Tudásközpont az, akivel épp mostanában mélyült el jobban a kapcsolat, hiszen ez az a szervezet, amelyik a szakmánknak többféle szegmensével foglalkozik. Nagyon sokáig elsikkadt az a hihetetlen szellemi érték, ami a tervpályázatokkal kapcsolatban létrejött.

Lát valamilyen hiányosságot a szakmai kapcsolatokban? Van olyan terület, amin javítani kellene?

HP: Én a szakmai kapcsolatokban nem nagyon látok hiányosságokat. Amin javítani lehetne, az a politikusokkal való kapcsolat. Az elmúlt ciklusban egy egészen intenzív és oda-vissza csatolt párbeszéd alakult ki a minket felügyelő Miniszterelnökség miniszterével, de a politikusok teljesen változóan viszonyulnak hozzánk. Míg az építészeti-, építésügyi- és örökségvédelmi helyettes államtitkárral, Füleky Zsolttal és az által vezetett államtitkársággal tulajdonképpen naprakész a kapcsolat, addig bizonyos jogszabálymódosításoknál tudatosan nem vonják be az építész kamarát. Ezen nem mi tudunk segíteni. Tehát ha a szituáció úgy alakul, hogy ott keletkezik egy nyitottság, akkor működik a kapcsolat is, ha nincs nyitottság, akkor nem működik.

Talán épp ezzel függ össze a következő kérdésem: hogyan látja a szakma társadalmi megítélését, hogyan változott ez az elmúlt időszakban és milyen irányba tart?

HP: Szerintem ezt igazán egy interdiszciplináris kutatás tudná megmondani. Angliában készült például ilyen kutatás, és az alapján ott az építészek ma már a buszsofőrökkel vannak azonos presztízshelyzetben. Nálunk én nem tudnám megmondani pontosan, hogy kivel vagyunk azonos helyzetben, de azért egyvalamit ne felejtsünk el, nekünk van egy komoly és súlyos örökségünk is ebben a dologban, hiszen 1945-től 1990-ig az akkori társadalmi rendszerünkben az volt az általános, hogy valaki a kockás papírra lerajzolta, hogy mit szeretne és odaadta az építésznek, hogy az alapján készítse el az engedélyezési terveket. Sajnos nagyon keményen szocializálódott úgy ezekben az időkben az építészeknek egy jelentős része, hogy elkészítette így a tervet és kész, onnantól kezdve ő nem foglalkozott azzal, hogy a ház hogyan épül meg.

Voltak évfolyamtársaim, akik például Algériába terveztek, ahol a francia rendszer működött, és ők mesélték, hogy ott az építész egészen az épület megépültéig a teljes folyamatot végig vitte. Ez a fajta építész tevékenység egész más, mint ami itt nálunk volt az elmúlt 45 évben. Ezen se könnyű változtatni. Most az egyszerű bejelentés bevezetésénél volt egy idő – aztán a politikusok persze eltörölték – amikor elő volt írva a kötelező tervezői művezetés. Amikor jártuk az országot, hogy szervezett előadásokon magyarázzuk el az egyszerű bejelentés csínját-bínját, akkor szinte mindegyiken volt egy-két ember, aki nehezményezte, hogy neki miért kell kimennie az építkezésre és miért kell építési művezetést folytatnia.

És ez hogyan függ össze a szakma társadalmi megítélésével?

HP: Úgy függ össze, hogy ha azt a példát vesszük, ahol nincs különválasztva például egy műszaki ellenőri tevékenység, hanem effektív az építész az, aki tervezői művezet, akkor értelemszerűen az ő fontossága az egész kivitelezés folyamán teljesen más lesz, mint hogyha az építész csak az a személy, aki megrajzolja az épületet és a kivitelezésnél nincs jelen.

Itt vannak például a mintatervek. Ezekkel kapcsolatban a MÉK meg is jelentetett egy nyilatkozatot, miszerint a mintaterveket épp úgy építésznek kell adaptálni a helyszínre, ezek olyan szintű tervek, hogy azokban bizonyos változtatásokat, módosításokat lehet eszközölni és az is szakszerűséget, építészt igénylő feladat. Természetes, hogy egy ilyen politikai akció, ami a mintaterveknél történt, nem az építészek presztízsét növeli, inkább a feleslegességére utal egy kicsit, ez az egyik része a dolognak. A másik része, ahogy a helyettes államtitkár is mindig elmondta, hogy feltétlen építész szükségeltetik ahhoz, hogy egy ilyen mintaterv szerint építkezzen valaki és építsen magának családi házat. A médiában azonban sajnos nem így jelent meg a vele készített interjú ki lett vágva ez a megállapítása, csak a politikai célzat maradt benne, hogy ez milyen jó az állampolgároknak, mert ingyen kapnak tervet. A politikusoknak ez a lényeg, az, hogy ilyenkor a felelősséggel mi történik, azon néha nagyon lazán átlépnek. Ez egy nehéz és összetett dolog, de ahogy az elején említettem, zárni is csak azzal tudom, hogy ezt a kérdést csak egy nagyon komoly, sok szakember bevonásával készülő kutatás tudná megválaszolni.

Mit tart a szakma legfontosabb kihívásának jelenleg és milyen feladata van ezzel kapcsolatban a MÉK-nek?

HP: A legfontosabb kihívás talán a kulturális misszió.  A településképi arculati kézikönyvekkel és a hozzájuk tartozó településképi rendeletekkel elindult egy folyamat, de meg kell találni azokat az utakat is most már, amik az állampolgárokat tudják megszólítani. Ezt a MÉK idén egy vándorkiállítással elkezdte, amelynek elsődlegesen nem az a célja, hogy mi építészek egymást közt megbeszéljük, hogy mi a szép, és mit hogy célszerű megtervezni, hanem az, hogy egy építtető gondolkozzon el azon, hogy milyen szempontok szerint akar egy új épületet építeni. Ez a kulturális kérdés az egész világon egy nehéz probléma.

Az építészeti kultúrával kapcsolatos nevelést már az óvodában kell elkezdeni, és ez összefügg az építészet presztízsével is. Attól, hogy megjelenik egy településarculati kézikönyv, az állampolgárok építkezési szokása és ízlése nem fog megváltozni egyik percről a másikra. Ez a szakmának egy nagyon komoly kihívása.

A MÉK feladata ezzel kapcsolatban a folyamatos hittérítés. A két legfontosabb kihívás tehát a presztízs növelés, valamint az építészeti és vizuális kultúrának a kérdése. Ez két nagy kihívás és mind a kettővel az Építész Kamarának folyamatosan, hangsúlyosan foglalkozni kell, díjak odaítélésével, könyvek létrehozásával, mindenféle ismeretterjesztő és egyéb kiadványok terjesztésével.

Hulesch Máté

A cikk 2022.01.12-én jelent meg az Építészfórumon.
http://epiteszforum.hu/a-legfontosabb-kihivas-a-kulturalis-misszio--interju-hajnoczi-peterrel-a-mek-elnokevel