Aktuális
Elhunyt idősb Kálmán Ernő

Elhunyt idősb Kálmán Ernő

1929 Tiszaszalka - 2020 Debrecen

Idősb Kálmán Ernő 1929-ben, a Tiszaháton született. Édesapja falusi asztalosmester volt: „a műhely szelleme meghatározó volt életemben” – olvasható egy 2005-ben írott önéletrajzi összefoglalójában, amelyből az is megtudható, hogy a szülei papnak szánták gyermeküket. Ám – a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnök Karát elvégezve – építész lett, és pályakezdőként a debreceni tervezővállalatnál, a KELETTERV-nél,  helyezkedett el, ahol 35 éven át alkotó építészként dolgozott.

„Debrecenben hamar jó (építész) társaságra találtam – olvasható az említett önéletrajzi dokumentumban –, Latinovits Zoltán és köre szellemi töltést adtak azoknak az időknek. Apósom is építész lévén a családi életet is az építészet hatotta át.” Fia, ifjabb Kálmán Ernő is építész lett, vele 1990-ben közös építészirodát is alapított, amelynek munkájában haláláig tevékenyen részt vett. 

Közel hetven éves szakmai pályafutása alatt számtalan világi épületet – közintézményt, iskolát, társasházat, egyéni megrendelésre készült lakóházat, nyaralót tervezett –, de aligha kétséges, hogy számára a legfontosabbak az egyházi épületek voltak. 

Kálmán Ernő egyházi épületei mindegyikén erőteljesen érzékelhető hitbéli elköteleződése. A legnehezebb időkben is megtartotta hitét és ellenállt a hatalom minden kísértésének. Mintegy tucatnyi templomot, valamint számos más egyházi intézményt tervezett – így gyermek- és idősotthont, egészségügyi ellátást nyújtó intézményt, egyházi óvodát és -iskolát.

Földi életének utolsó pillanatáig, 91 éves koráig dolgozott, utolsó napjaiban a Magyarországon elsőként megépült ökumenikus templomának, a bocskaikerti templomnak a megújítási tervén. De elkötelezettje volt a magyarságot őrző Geszterédi Aranyszablya ügynek, amelynek augusztusi emlékhelyavató ünnepségén még részt vett.

A Debrecen, Bolyai utcai református temploma felavatásának 40 éves évfordulóját már nem érhette meg, október 21-én hajnalban csendesen elaludt. A templomban november 15-én megnyíló kiállítás így  az építészre, Kálmán Ernőre is emlékezik.

Életművéért 2019-ben, a köztársasági elnök „a magyar református templomépítészetet egyszerre liturgikus térkialakítású és funkcionális új épületekkel, valamint számos műemlék templom rekonstrukciójával gazdagító, magas színvonalú munkája elismeréseként” a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki.

Temetése 2020. november 6-án 11 órakor a Nyíregyházi Északi temetőben lesz.

Társaságszerető, vidám ember volt, emlékét megőrizzük!

Letölthető tartalmak:

Gyászjelentés

Műjegyzék