A Műcsarnok novemberben zárult, Az érzékelhető határán – Más hangok című kiállítása a hang értelmezését és képzőművészeti alkalmazását vizsgálta. Ez volt az első olyan átfogó tárlat a Műcsarnokban, amely távolabbra merészkedett a vizuális művészetektől és az ábrázolás lehetőségeit feszegette. Egy ilyen eltávolodás jó lehetőség arra, hogy inspiráló ötletek kerüljenek napvilágra, ezért döntött úgy a Műcsarnok, hogy a kiállító intézmények közül Magyarországon elsőként saját profilt nyit az egyik online, hangokat tároló és megosztó közösségi oldalon, a SoundCloudon.
Hetedik alkalommal választották ki az elmúlt időszak kiemelkedő épületeit az Év Homlokzata Pályázaton. A tervezők és kivitelezők számára kiírt díj célja az újonnan épült vagy felújított homlokzati megoldások értékelése és díjazása építészeti, esztétikai, műszaki és gazdaságossági szempontok alapján. Több mint kétszáz pályamű érkezett öt kategóriában (családi ház, társasház, középület, panel és műemlék), amelyeket független, szakmai zsűri bírált el. A műemlék kategória legjobbja a budapesti Bajcsy-Zsilinszky úti Eiffel Palace lett, amely 120 év után ismét eredeti arcát mutatja. A pályázatot az ALAKart Kft. nyújtotta be, az egymillió forinttal járó díjat Kelecsényi Gergely vette át, a kiírás eredményhirdető gálaestjén, Budapesten. A pályázat fő támogatója a Baumit Kft.
Időpont: 2014.12.18 17:00
Helyszín: MÉSZ székház, Kós Károly terem (1088 budapest, Ötpacsirta u. 2.)
Az YMMF Népi építészeti tudományos diákkör kiállítása.
Az Ybl Mikós: Operaház - Technika a kulisszák mögött című időszaki kiállításunkhoz kapcsolódóan december 18-án 16 órától Branczik Márta kurátor, építészettörténész tart tárlatvezetést. Ezt követően 17 órától Győrei Zsoltnak, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színháztörténet-tanárának előadását hallgathatják meg az érdeklődők, aki a régi színpadok díszletei, masinériái és kellékei közé kalauzolja a publikumot.
Meghívó Bernáth Alex fotóművész JELEK-TEREK-ÉLETTEREK kiállításának megnyitójára.
Időpont: 2014. december 16. 18:00
Helyszín: FUGA
HABKARTON ÉPÍTÉSZET GYEREKEKNEK Ocztos Istvánnal. Ház – Híd – Alagút – Modell. 2014. december 14. FUGA
Habkartonépítészet bemutatkozó anyag
Meghívó a 2014. december 16-án, kedden 11.20 órakor kezdődő sajtótájékoztatóra, valamint az azt követő projektzáró rendezvényre és könyvbemutatóra.
Helyszín: Építészpince, 1088 Budapest Ötpacsirta utca 2.
Az Építőművészet kategória díjazottjai 2014-ben:
Prima Primissima - Pálfy Sándor (építész, urbanista); Prima - Czigány Tamás (építészmérnök); Prima - U. Nagy Gábor (építész)
2014 12 09 kedd
képzőművészet FUGA fine arts
18:00 Kreatív grafikai feladat – FUGA címlapterv
A Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulóinak munkái
Kiállításmegnyitó
Tanár:
BOSKOVITZNÉ CSERNYÁNSZKY Katalin
Megnyitja:
HEMRIK László (múzeumpedagógiai vezető, Ludwig Múzeum)
Megtekinthető: 2015 01 07
Szeretettel meghívjuk Hayde Tibor építész kiállítására!
A kiállítás helyszíne: A Thermo Kft. SúlyPont rendezvényterme (1122 Bp., Krisztina krt. 27.)
A kiállítás megnyitó időpontja: 2014. december 12. 17.30 óra.
A kiállítást megnyitja: Sáros László György DLA építész
2014-ben Ezüst Ácsceruza Díjat kapott Csutiné Schleer Erzsébet és Somogyi Krisztina, az év különdíjasa Kökény-Kovács Ildikó a Budapesti Építész Kamara és a Magyar Építő Zrt. támogatásával.
A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma idén is harminc Primát választott, összesen tíz kategóriában. Az egyes kategóriák legjobbjait a díjátadó gálaest napján ugyancsak a kuratórium választja ki, akik a Primissima cím mellett komoly anyagi elismerésben is részesülnek.