Ma hajnalban elhunyt Turányi Gábor DLA, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, tanár, a MOME professzora.
2020. március 15-én, 93 éves korában elhunyt Csaba Lászlóné Juhász Sára Ybl-díjas építész, a magyar ipari építészeti úttörője, a Magyar Építőművészek Szövetségének alapító tagja. Cs. Juhász Sára a harmadik építésznőként kapta meg a legmagasabb hazai szakmai elismerést, az Ybl-díjat 1966-ban „az Esztergomi Szerszámgépgyár és egyéb ipari épületek építészeti megoldásaiért".
Szomorúan tudatjuk, hogy életének 85. évében elhunyt Kampis Miklós Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze.
Széles körű szakmai és közéleti tevékenységét folytatott, részt vett a Magyar Építész Kamara létrehozásában, az első elnökség tagjaként a gyakorlatban is segített útjára bocsátani köztestületünket, elnökként és tagként dolgozott a MÉK Felügyelő Bizottságában, tanácsaival, bölcs, iránymutatásával segítve az elnökségek munkáját.
Búcsúzunk kollégánktól Jávor Évától, aki rövid, súlyos betegség után február 11-én elhunyt. Emlékét kegyelettel őrizzük.
Borostyánkői Mátyás DLA az IPARTERV volt elnök-vezérigazgatója hosszas betegség után, 2020. február 28-án eltávozott.
Ágostháziné dr Eördögh Éva Mária
építész, szakmérnök
Életének 86. évében csendesen elhunyt.
1972-ben szerzett építészmérnöki oklevelet a BME Építészmérnöki Karán.
1978-1980 között a FÉK V. ciklusának hallgatója.
1972-1980 között Egerben a Heves megyei Tervező Vállalatnál vezető építész tervező;
Temetés időpontja: 2020. Március 3., reggel 09:45.
Helyszín: Farkasréti temető, a Makovecz ravatalozóban kezdődik a szertartás.
2020. február 3-án hajnalban elhunyt Rex-Kiss Béla Zoltán építész, belsőépítész, iparművész
( 1943. július 11. Debrecen - 2020.február 03. Budapest )
Elhunyt Fülöp Péter ( 1948-2020) építész és településtervező, vezető tervező
MEGHÍVÓ
Megrendülten tudatjuk, hogy
Szűcs Anna
(1949-2019)
A miskolci építész társadalom szeretett és tisztelt „Ani nénije” Az Északterv, Interplan Kft., Bodonyi Építész Kft. és a B.A.Z. m. Építész Kamara és a Szeghalmy Bálint Építészeti Alapítvány munkatársa. 2019.12.03-án, e világi angyali létét égire cserélte.
Temetése 2020.01.17-én, 10:00 órakor az Avasi református temetőben katolikus szertartás szerint történik.
Életének 94. évében elhunyt Böhönyei János a MÉSZ egykori és örökös tiszteletbeli elnöke.
Fájdalommal és végtelen szomorúsággal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Zádori Attila okl. építész tervező és városrendezési szakmérnök
2019. November 15-én, életének 75. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Drága apánkat 2019. December 16-án, 12.45 órakor a Rákospalotai temetőben helyezzük örök nyugalomra.