Az első webinárium sikerei egyértelműen visszaigazolták, hogy a piac igényt tart erre a fajta tájékoztatásra. Ennélfogva amennyiben szeretne folyamatosan naprakész információkkal rendelkezni a Kingspan-ről, az aktuális szabályozásokról (pl. új OTSZ) és egyéb hasznos tudnivalókról, úgy kísérje figyelemmel honlapunk (szendvicspanel. kingspan.hu) Hírek menüpontját. Emellett a Kingspan „Jövő Építésze” hallgatói pályázatának első sikerein felbuzdulva idén is meghirdetjük azt.
Erre olyan aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok jelentkezését várjuk, akik szeretik a kihívásokat és kellően kreatívnak érzik magukat ahhoz, hogy megtervezzenek egy Kingspan termékekből megvalósítható épületet. A már lezajlott, 2013-as pályázatról a jovoepitesze. kingspan.hu címen tájékozódhatnak.
A Kingspan világszerte ismert magas minőségű hőszigetelt szendvicspaneljeiről. Ezen panelek lelke az IPN hab, mely jelenleg is a legjobb hőszigetelő hab. FIREsafe néven termékeink a tűzvédelem terén már ismertek. Ezt a terméket a nanotechnológia segítségével láttuk el még jobb hőszigetelő képességgel. Ez a THERMALsafe.
Miért fontos az egyre hatékonyabb hőszigetelés?
A 70-es évek óta az épületek hőszigetelési képessége egyre fontosabbá vált. 2010-ben az EU-ban felhasznált energia 41%-át fordították épületekre. A felhasznált energia 2/3-a ment el fűtésre-hűtésre. Ez az igény évről évre nő, az energiaárakkal együtt. 2020-ig egy uniós direktíva értelmében 20%-kal kell csökkentenünk épületeink energiafelhasználását.
A leghatékonyabb megoldás az energiaköltségek visszafogására épületeink hőszigetelése. Egy épület építési költségeinek a külső hőszigetelés kb. 2-5%-át teszi ki. Az éves energiaköltség megtakarítás a hab segítségével akár 40% is lehet.
Lambda vagy U-érték?
A hőszigetelés fő mérőszáma az U-érték, azaz hőátbocsájtási tényező [W/m2K]. Többrétegű burkolatok, így szendvicspanel esetén a rétegek különböző U-értékeit összesítve adódik a teljes hőszigetelő képesség, figyelembe véve a csatlakozások, rögzítések hatását is, az MSZ EN14509 panelszabvány alapján. Összességében az eredmény egy adott paneltipus, adott vastagságára érvényes, ami akár 100 különböző értéket jelent egyetlen gyártónál. Ezzel szemben a lambda érték (λ), vagyis a hővezető képesség [W/mK] minden anyagra egy egyedi jelllemző érték. Egy gyártó adott hőszigetelő anyagát egyetlen érték jellemzi, így a hőszigetelő képesség több gyártó esetében is egyszerűen összevethető.
Az ELTE PPK Pszichológiai Intézet együttműködve a Közösségben Élni tagjaival és a BME Lakóépülettervezési Tanszék oktatóival címmel rendez előadást 2015. április 13-án 17.00-tól.
Az esemény ingyenes.
Közösségi lakóhelyek, avagy a co-housing modell
küldöldi példák, társadalmi összetétel, két budapesti tanulmány, lakásközösségek, együttélési szabályok hat kiselőadás és kerekasztal beszélgetés
előadók: a Közösségben Élni tagjai és a BME Lakóépülettervezési Tanszék oktatói
1. Közösségben Élni és a co-housing - Koncz Péter építész
2. Co-housingok társadalmi összetétele és időslakozás - Glazt Zsófia építész, Szakolczai Alida építész
3. Lakásközösségeket Budapestre! - Komlósi Bence építész, Horogh Petra építészhallgató
4. Közösségi ház a belvárosban - Jancsó Miklós építész, Máthé Dóra építész
5. Kertvárosi csoportházak és participatív tervezés - K. Theisler Katalin építész, Babos Annamária építészhallgató
6. Co-housing csoportok, működés, szabályok - Koncz Péter építész
+1. Kerekasztal beszélgetés az előadókkal
Társaságunk kijelölést kapott az építési termék rendelet (CPR) alapján műszaki értékelést végző szervezeti funkcióra. Ennek révén jogosultak vagyunk Európai Műszaki Értékelés (ETA) valamint Nemzeti Műszaki Értékelés (NMÉ) kidolgozására.
Emellett bejelentett szervként (Notified Body) jogosítványt szereztünk építési termékek teljesítményállandóságának értékelésére és ellenőrzésére is, vagyis az adott építési termékre vonatkozóan a termék teljesítményállandóságának tanúsítására, az üzemi gyártásellenőrzés tanúsítására.
Műszaki értékelést végző szervként 8 termékkörre, bejelentett szervként 15 termékcsaládra vagyunk kijelölve. A termékek széles skálát (előre gyártott beton termékek, hőszigetelő anyagok, légfűtő berendezések, kábelek, tűzvédelmi termékek, szilárd tüzelésű kazánok, adalékanyagok, beton adalékszerek, acél- és alumínium szerkezetek, közúti közlekedési tartozékok stb.) ölelnek fel, és ennek további bővítésén dolgozunk. A részletes, tételes terméklistákat csatolt fájlban megküldjük.
A TÜV Rheinland InterCert Kft. arra törekszik, hogy az építési termék rendelet alapvető célkitűzéseinek – nevezetesen a hitelesség növelése, az átláthatóság javítása, az eljárások egyszerűsítése és olcsóbbá tétele –, továbbá leendő partnerei elvárásainak megfeleljen.
Örömünkre szolgálna, ha ezt a hírt módjában állna az érintett és érdekelt vállalkozásokkal, egyesületi tagjaikkal és olvasóikkal megosztani. Az építési termékekkel kapcsolatos valamennyi kérdést, észrevételt szakértő kollégáink fogadják és rövid időn belül megválaszolják, illetve reagálnak rá.
Segítő közreműködését előre is köszönjük.
Üdvözlettel:
Karászi Zoltán
ügyvezető igazgató
Az Ybl Egyesület tisztelettel meghívja Önt 2015. április 11-én, szombaton, 11 órára, a 201 éve született YBL MIKLÓS és a MAGYAR ÉPÍTÉSZEK, ÉPÍTŐMESTEREK XIV. ÜNNEPÉRE (Ybl szobor, Budapest I. Ybl Miklós tér) megnyitja Szmodits Julia elnök.
Ybl Miklós gazdag életműve, kiemelkedő szellemisége, országunkat meghatározó alkotásai, "országjobbító" törekvései, éveken át viselt közéleti tisztségei a városi képviselőtestületben, a Fővárosi Közmunkák Tanácsában, a Magyar Mérnök és Építész Egyletben, tagsága a parlament főrendi házában példamutató és követendő érték, Ybl Egyesület feladata, hogy a Mestert hagyományőrzően ünnepeljük őt és az épített környezetet. Az Ybl Bicentenárium alkalmából új hagyományt teremtettünk, az Ybl díj alapítása, 1953 óta, minden évben az év utolsó évszámával megegyező évek Ybl díjasait is köszöntjük és ünnepeljük.
Program
11 óra
főhajtás a Mester szobránál
Sáros László György DLA köszöntő
1955, 65, 75, 85, 95, 2005, és 2015 Ybl díjjal kitüntetett
Kalo Emese, Kovács Péter DLA és Thoma Emőke építészek köszöntése
„Seventeen Big Band” koncert - 5 emeletes születésnapi torta
12 óra
Ybl Várkerti Együttes
bemutatják Dévényi Tamás DLA és Potzner Ferenc DLA Ybl díjas építészek
15 óra
Operaház
bemutatja Borsa Miklós Operaház ny. főmérnöke
2014-ben az Operaház megnyitásának 130 éves évfordulóján kis zenés ünnepség keretében bicentenáriumi emléktáblát avattunk, amit a bal oldali szfinx vigyáz…, ezen emléktáblát megkoszorúzzuk Ybl születésnapjára emlékezve az operaházi vezetés előtt
operaházi látogatásra limitált 30 fő jelentkezhet: yblmiklos201@gmail.com
2015 április 13. hétfő 19:30 óra
Az Ybl Egyesület - az Operaház befogadó támogatását bírva - Ybl 200. születésnapján új hagyományt szándékozott teremteni, így az Egyesület kezdeményezésére és felkérésére, az Ybl-díjak átadási ünnepsége – 1953-as alapítása óta először - az Operaház színpadán volt, az Operaház Gálahangversenyének keretein belül. Az Operaház folytatva a hagyományt az Operaház együttesének, a Budapesti Filharmóniai Társaság Ybl201 - Építőművészeti Gála a Magyar Állami Operaházban című hangversenyét ajánlva az építésztársadalomnak egy jelképes 300 Ft-os regisztrációs díj ellenében jegyvásárlási igényeket elektronikus levélben várja az Opera a jegy@opera.hu címre.
Ybl Egyesület Támogatói
Bánáti Hartvig Építésziroda Kft. - Budapesti Építész Kamara - Lukács és Vikár Építészstúdió Kft.
Magyar Építőművészek Szövetsége - I+H Ingatlanhasznosító, Építészeti és Mérnökiroda Kft.
Dr.Komjáthy Attila - Dr. Szaló Péter - Ybl Tervező Iroda Kft.
természetbeni támogatók
Magyar Állami Operaház, Várkert Kft.
Április 15-ig lehet jelentkezni és május 3-ig kell beküldeni a pályamunkát, melynek idei témája a Falu
Az idei táborba olyan meghívott workshop-vezetők érkeznek, mint az Invisible Studio és a Studio in the Woods alapítója, valamint a Cambridge-i Egyetem design-tanszékének munkatársa, Piers Taylor; az ArchDaily 2014-es Building of the Year díjának nyertese, a japán Katsuya Fukushima; illetve az izraeli székhelyű 72 Hour Urban Action alkotói csoport alapítói.
A szervezők várják a további workshop-vezetők jelentkezését, felhívásuk alább olvasható:
“Mahatma Gandhi egyszer azt mondta: “India jövője a falvaiban rejlik”. A kortárs építészeti diskurzus ezzel szemben elsősorban a városok társadalomban elfoglalt szerepére koncentrál. Sokszor hallottuk, hogy immár a világ lakosságának fele él városokban. Mi lenne, ha egy pillanatra ellépnénk rögeszméinktől és újraértelmezve Gandhi híres mondását, kijelentenénk: “A világ jövője nyugszik a falvaiban.”
A falu a hagyományos értelmezés szerint az a legkisebb településegység, ahol a közösség különböző szerepkörei építészeti formát kapnak. Kialakulása lassú folyamatok eredménye. A falu szerkezete, képe saját történelmi, társadalmi, politikai és környezeti összefüggésrendszerének leképeződése. Értelmezhető-e ez a folyamat fordítva? Egy újdonsült település meg tudja-e teremteni saját idő- és térbeli beágyazottságát? Létrehozható-e egy falu egy hét alatt, helyszíni településtervezéssel, ahol a résztvevők az építés mesterségét és politikáját gyakorolva nem csupán élhető szerkezeteket, hanem közösséget is építenek?
A FALU PROJEKT 2015 - EGY MEGFORDÍTOTT URBANIZÁCIÓ PROPAGANDÁJA
Hagyjuk otthon a várost egy időre, foglaljunk el egy darabot a vidéki tájból és építsük fel saját településünket! Építészeket és diákokat arra kérünk, hogy hozzák magukkal a tapasztalataikat, öröklött és a forradalmian új elképzeléseiket a faluról és nézzük meg, miként csiszolják össze ezeket a helyszín adottságai. Az építőanyag, a szomszéd telke és elsősorban a közösség céljai mind kötöttségek, amelyekhez képest ezek a tervek újraértelmeződnek.
Mindannyiunknak megvan a saját, kulturálisan beágyazott tapasztalata és ideája a faluról.
A FALU PROJEKT ellenpontozva a lassan alakuló, bukolikus falu romantikáját egy működő, instant község létrehozását célozza meg egy hét alatt. A falu főbb funkcionális egységeit; a közösségi tereket, lakóházakat és a piacot egy hagyományos település mintájára jelöltük ki, de a tábor során ezek egyben a szórakozás, öröm és együttlét tereivé vállnak. Milyen irányt vesznek majd a építészeti kísérleteink? Feltaláljuk-e az ideális vásári bódét vagy egy újfajta árukereskedelem bevezetése alakítja majd a piac terét?
Vajon a jövő falvait a fenntarthatóság, a szükség, vagy a szórakozás szempontjai fogják alakítani? Légy részese ennek a párbeszédnek, miközben együtt felépítjük közösségünk ideális faluját! Egy községet, melyet a résztvevők terveznek, építenek és laknak.”
További információk a pályázati felhívásban.
A Hello Wood Európa egyik vezető építészeti tábora: a tavalyi év során 25 ország mintegy 120 építésze vett részt a nyári alkotótáborban. A Hello Woodon készült munkák két fő jellegzetességet hordoznak magukon: nagyrészt fából készülnek, valamint ötvözik a művészi megközelítést a társadalmi gondolkodással. Ebben az évben, immár hatodik alkalommal rendezik meg a nyári tábort július 11 és 19. között, Csórompusztán Kapolcs mellett, amelyben a résztvevőknek 12 különböző installáció elkészítésére van lehetőségük. Az idei tábor társkurátora Muszbek Johanna, aki a Columbia Egyetemen szerzett mesterdiplomát, jelenleg pedig a new yorki Diller Scofidio + Renfro építészirodában dolgozik.
Az egy hét alatt felépített Hello Wood Falu a tábor után megnyílik a nyilvánosság számára is, és előadások és bulik helyszínévé válik. Az elkészült installációkat bemutató kiállítás a Kapolcsi Művészetek Völgye programsorozat egyik kiemelt helyszíne lesz, megjelenik a Sziget Fesztiválon és a Design Hét Budapesten.
A szervezők diákok jelentkezését is várják a workshopok csapataiba. A diákok részére kiírt pályázati felhívás 2015. április 6-tól lesz elérhető a Hello Wood honlapján.
Itt elérhetőek az elmúlt év alkotásainak fotói és videója.
Szervező: Hello Wood Ltd. / Pozsár Péter, Huszár András és Ráday Dávid Projekt menedzser: Janota Orsi Irodavezető: Lakatos Niki
Főszponzor: Jaf Holz Ungarn Ltd.
ÉPÍTÉSZ MŰHELYEK - ÉPÍTÉSZ MŰTERMEK
ötlettől a megvalósulásig
BÁNÁTI + HARTVIG ÉPÍTÉSZIRODA
2015. ÁPRILIS 16. CSÜTÖRTÖK
műterem látogatás
találkozás: 11 órakor
Budapest, IX. Vaskapu u.10-14.sz. épület előtt
Bánáti Béla és Hartvig Lajos DLA
és munkatársai bemutatják az építész műhelyt,
valamint az Árkád üzletközpont projektjüket
helyszíni bejárás
találkozás: 12:30 órakor
Árkád üzletközpont Örs Vezér tér
felőli bejárat belső oldalánál
A Műhely Szelleme... néhai Plesz Antal 1998-as útmutatója
1. Az építés ember-építéssel kezdődik, az autonóm emberé;
2. A mestertől emberi tartás és szakma egyaránt tanulható;
3. A mestert tanítványai választják és becsülik;
4. A mester nem a tömeget menti, de az egyént nemesíti;
5. Mesterré az önjelölés, a közönségsiker nem emel;
6. Az a tanítvány válik mesterré, aki többet ad tovább;
7. A műhely szelleme bizalomra és kölcsönös felelősségre épül;
8. A műhelyben a meggyőzés eszköze a beláttató értelem;
9. A műhelyben a feladat ürügy, a tudás eszköz csupán;
10. A műhelyben nincs munkafegyelem, de munka van és fegyelem;
11. A műhelyben nincs korkülönbség, csak kor van és különbség;
12. A műhely munka, játék, alkotás, hangulatteremtés ünnepi helye
1 kreditpontos MÉK továbbképzés
http://yblegyesulet.hu/kreditpont/epiteszeti-muhely-igazolas
2015 03 31 kedd
műemlékvédelem FUGA heritage protection
17:30 Kastélykertek felújításának tervezési tapasztalatai: Doba – Lovasberény – Diósjenő
Örök-Zöld-Klub
Az ICOMOS MNB Történeti Kertek és Kertművészeti Együttesek Szakbizottsága programja
Előadó:
a Vár-Kert Kft. munkatársai
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft).
MÉK 2015/49
2015 04 01 szerda
képzés FUGA training
16:00 Toscana – azoknak (is) akik nem lesznek ott
Az Építész Továbbképző programja
Előadó:
RABB Péter PhD
Nyitva tartó kiállítások:
MARCH!2015 / BENE Zsuzsanna – HALÁSZ András – SZILÁGYI Mihály
Megtekintheto: 2015 04 07
Zendülés / Flo KASEARU
Megtekintheto: 2015 04 20
Cseh házak
Megtekintheto: 2015 04 07
Release: Return / Eyal SEGAL
Megtekintheto: 2015 04 14
Budapest – ahogy még sohasem láthattuk / VAS Gergely
Megtekintheto: 2015 04 15
A KÉK ambassador program célja:
Keressük azokat a fiatalokat/csoportosulásokat, akiket érdekel az építészeti kultúra és szívesen színesítenék saját szakmai közegüket. A KÉK - student ambassador programján keresztül betekintést lehet nyerni a szakmai, kurátori munkától kezdve akár egy építészeti konferencia szervezésén át munkakultúrába és számos egyéb területre. A KÉKnek fontos, hogy minél szélesebb körben kapjanak nyilvánosságot a várossal és környezetünkkel kapcsolatos gondolatok, ezek működése, formája, építészeti távlatai.
A program célja, hogy a KÉK az adott intézmények ambassadorjaival segítse elő a helyi közösségek szakmai fejlődését és a KÉK-el való szorosabb kapcsolatát, a szakmai platform és párbeszéd kialakítását, a helyi aktivitások támogatásával.
A KÉKRŐL
A KÉK fiatal építészek, építészettörténészek, képzőművészek, újságírók, szociológusok és az építészetről aktívan gondolkodó civilek hozták létre azzal a céllal, hogy a tág nyilvánosság felé közvetítse az építészet, városfejlesztés és a környezetalakítás kortárs kérdéseit. A KÉK fennállása óta látványosan bebizonyította, hogy újszerű, friss, releváns építészeti és urbanisztikai programjaival képes új szempontokat nyitni az építészeti és városi nyilvánosságban, és új lehetőségeket kelteni életre a város kulturális kínálatában.
Az ambassador csapatról:
Mit várunk Tőled?
Mit nyújt a KÉK?
Mennyi idő?
Jelentkezéshez kérjük töltsd ki ezt a kérdőívet, a határidő: 2015. április 03. éjfél!
Forrás: http://www.kek.org.hu