Építészet
Hazai szakmai hírek

MÉK - MÉSZ Diplomadíj 2021 pályázat eredménye

Az idei évben összesen csak 62 pályamunka érkezett, ezekből kellett a zsűrinek válogatnia. Az építész- és a tagozati zsűrik többször üléseztek, míg végül kialakult végeredmény.

Hazai szakmai hírek

Várjuk a felterjesztéseket a 2021 évi GÁBOR DÉNES-díjra! Közeleg a határidő 2021. október 11.

Felterjeszthetők azokat a szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő magyar szakemberek,
- akik itthon, vagy határainkon túl - a természettudományos szakterületek valamelyikén: 

Hazai szakmai hírek

Teleki László Alapítvány - Népi Építészeti Program

A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Népi Építészeti Programot 2019 óta a Teleki László Alapítvány szervezi. Az elmúlt bő két év eredményei bizonyítják: a kormány azon törekvése, hogy minél több épített értéket mentsen meg a magyarországi népi építészet emlékeiből, a tulajdonosoknál – magánszemélyeknél és szervezeteknél – egyaránt kedvező visszhangra talál.

A program éves támogatási kerete 1,5 milliárd forint, amelyet az első, „csonka” év, 2019 után (ebben az évben a program átvétele, korszerűsítése, beindítása kötötte le a kezdeti energiákat), 2020-ban már ki is merítettek a benyújtott kérelmek, sőt, az igényeket látva még ennél több pénzre is bőven akadna érdeklődő.

Konferenciák, rendezvények

Regisztráljon a XXVII. Országos Urbanisztikai Konferenciára!

A Magyar Urbanisztikai Társaság 27. alkalommal rendezi meg az Országos Urbanisztikai Konferenciát a Debreceni Egyetem Műszaki Karán 2021. október 21-22-én.

Hazai szakmai hírek

A Prima Primissima díj 2021 építész jelöltjei

Idén is kiemelt figyelem övezi a 19 éves Prima Primissima Díjat, a tervek szerint decemberben ismét sor kerülhet a díjátadóra. A hagyományoknak megfelelően a jelöltek listáján a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek. A közönség újra lehetőséget kap a szavazásra, a Prima jelöltekre is lehet majd voksolni

Hazai szakmai hírek

Nedvesség és terhelés? - Szigetelés extrudált polisztirollal

Egy új épületnél gyakran csak a lakók beköltözése után derül ki, hogy valójában mennyire komfortos a mindennapok során. A javítások és az „energiahatékonyítások” sora pedig végtelen. Praktikusabb, ha legalább az energiafogyasztás optimalizálását illetően komplexen előregondolkodunk. Az egész épületet megszakítatlanul és felületfolytonosan körbe kell szigetelni a pincepadlótól egészen a magastetőig ahhoz, hogy az épület hőveszteségét minimalizáljuk.
 

Hazai szakmai hírek

A Mapei Composer-rel időt takaríthat meg a tervező

A mai kor követelményeinek megfelelően alkotta meg a Mapei a magyar építészek által legkedveltebb építész szoftver, az Archicad kiegészítőjeként készült programot, a MAPEI Composer-t, mellyel a tervezők a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban betervezhetik a Mapei által segítségként létrehozott rétegrendeket. Ki lehet jelenteni, hogy a program egyedülálló a magyar és talán a nemzetközi piacon is.

Hazai szakmai hírek

Innovatív hőszigetelő megoldások - Kingspan

Szerezzen ingyenesen 1 Magyar Építész Kamarai kreditpontot online előadásunkkal.

Elérhető 2021. 12. 31.-ig.

Hazai szakmai hírek

Ismét lehetőség nyílik elindulni gyakorló és leendő építészeknek, valamint tetőfedőknek a Terrán pályázatain

A zöld energia hasznosítása, valamint a megbízható, időtálló, esztétikus megjelenésű tető építése minőségi megoldásokat, alapanyagokat kíván.

Hazai szakmai hírek

Környezettudatos építkezés stresszmentesen

A Xella Magyarország Kft. igazodva a hazai építési piac kihívásaihoz, bevezeti hazánkban is a nagy elemes építési rendszerét családi házak építéséhez. Nincs meglepetés, nincs bizonytalan kivitelezés, előre kalkulálható, garantált árak, feltételek, szakkivitelezők.
Ki ne álmodott volna utánjárás és problémamentes házépítésről? Az építkezésnek nem kell feltétlenül óriási fejtöréssel járnia, szerencsére van már megoldás arra, hogy a kivitelezéssel járó feladatok és az ehhez kapcsolódó stressz a minimálisra csökkenjen.

Hazai szakmai hírek

AZ ÉPÍTÉSZET VILÁGNAPJA – 2021. OKTÓBER 04. hétfő

„Tiszta környezet az egészséges világért”

Tiszta környezet az egészséges világért - Az Építészet Világnapja nyitókonferenciája
2021. október 4. 10.00 – 14.15

Díjmentes budapesti helyszíni és online részvételi lehetőséggel!

Nemzetközi szakmai hírek

Facing Post-Socialist Urban Heritage

2021. október 8-9., Budapest

BME Építészmérnöki Kar, Urbanisztika Tanszék

A konferencia helyszíne: 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3, K épület 210 terem

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Építészmérnöki Karának Urbanisztika Tanszéke idén harmadik alkalommal szervezi meg a szocialista időszak városépítészeti örökségének feldolgozását célul kitűző nemzetközi doktori-posztdoktori konferenciát.