KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

50. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS 7. TERVEZŐ TÁBOR

Város Kép Arculat
Az elmúlt évek változásai, a családi házak építési engedély-mentessége, de már korábban a határok átjárhatóvá válása, honfitársaink „tömeges” világjárása, a világháló által szobánkba hozott nagyvilág vizuális hatása, az újdonság keresése, az erőteljes individualista gondolkodás (megbízó és tervező részéről egyaránt), az építészetben a modern kezdetétől általánossá váló önmegvalósítás szétzilálta településeinket, azoknak képi, arculati megjelenését. Sokszor egy-egy településen járva az ember benyomása az, hogy sajátos szoborparkban, kiállításon járunk, s nem egy településen.

Ebben a helyzetben – szakmai körökben is – sokan reménykedéssel néztek a településkép-védelmi törvényre és az általa előírt, készítendő települési arculati kézikönyvre (TAK), mert azt a reményt táplálta bennük, hogy sikerül valami olyasmit létrehozni, ami orientálja az építtetőket és a tervezőket egyaránt.
Miért oly fontos a település képe, arculata? Egyrészt a helyi identitás egyik rétegének része, mint ilyen maga is identitásképző és -erősítő elem. Másrészt akár arra is gondolhatunk, amit Dosztojevszkij adott egyik szereplőjének szájába: „A szépség menti meg a világot”. Ennek végig-gondolása igazán izgalmas téma, elég egyelőre csupán annyi, hogy igazán központi kérdése, témája lehet e kérdés a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemnek, ha ilyen remények fűződnek hozzá.

További információ:

SNYE honlap: www.sune.hu

SNYE Facebook oldal: https://www.facebook.com/snyett/

Letölthető dokumentum(ok):

Program

Jelentkezési lap


Létrehozás időpontja: 2017-06-12 21:35:50
Utolsó módosítás időpontja: 2017-06-12 21:39:59
Cimkék: savaria, nyári egyetem; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 1067
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=44139