KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

KULISSZÁK TITKAI avagy kalandozás az Operaház kiállításban és a színpadok egykori világában

Az Ybl Mikós: Operaház - Technika a kulisszák mögött című időszaki kiállításunkhoz kapcsolódóan december 18-án 16 órától Branczik Márta kurátor, építészettörténész tart tárlatvezetést. Ezt követően 17 órától Győrei Zsoltnak, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színháztörténet-tanárának előadását hallgathatják meg az érdeklődők, aki a régi színpadok díszletei, masinériái és kellékei közé kalauzolja a publikumot.

Zsoltra Emmuska című, tavaly megjelent és társszerzőként jegyzett kackiás nemzeti vadregénye révén figyeltünk fel, az alábbiakban pedig következzen egy kis ízelítő az előadásból:

Az álfalak között, a szuffiták alatt settenkedünk a rivaldára, kióvakodunk egészen a proscéniumig, a felvont kortina alá, onnét felsandítunk a lózsékba, végigtekintünk a játéknézőhelyen, a kakasülőtől a zártszékekig. Arolléjukat domborító, testüket csóváló aktorokat megkerülvén, elosonván a rekvizítumok között, ügyesen oldalazván a frontok és utcák nyiladékain, hogy a tableaux végén meggyújtandó görögtűz se tegyen kárt becses személyünkben, hátulról szemügyre vesszük a zsinórpadlást, beletekintünk a szükségvénynök lajstromába, s fittyet hányván a felvigyázó avagy szemlélnök mérgelődésére és a subalternus dohogására, a háttér kárpitjának félrevonásával elhagyjuk a játékszínt, hogy a quodlibetnél már a claqueuröket segítsük a vastapsban.

A belépőjegy egységesen 500 Ft, amely mindkét programra érvényes. Sok szeretettel, forralt borral és finomságokkal várjuk az érdeklődőket!

Időpont: 2014. december 18. csütörtök, 16.00 - 18.00

Helyszín: Kiscelli Múzeum, 1037 Budapest, Kiscelli u. 108.

www.kiscellimuzeum.hu


Létrehozás időpontja: 2014-12-11 10:19:21
Utolsó módosítás időpontja: 2014-12-11 10:20:47
Cimkék: Operaház;
Megtekintések száma: 11044
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42502