KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Pótfelvételi nyíltnap a BKF Művészeti Képzésein

2014. augusztus 5.,kedd
BKF Rózsa utcai Campus, Művészeti Képzések
1077 Budapest, Rózsa utca 4-6.

Augusztus 5-én, egy nap erejéig megnyílnak a műhelyek a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Rózsa utcai campusán, és az érdeklődők bekukkanthatnak Magyarország legnagyobb művészeti felsőoktatási intézményének képzéseibe.

A BKF Művészeti képzéseiegyedülállóan széles palettát kínálnak a felvételizőknek: a két művészeti intézetben – Alkalmazott Művészeti Intézet, Médiaművészeti Intézet –12alapszakés6mesterszak várja a hallgatókat.

A valódi mester-tanítvány kapcsolatra és team munkára épülő, gyakorlatorientált oktatási struktúra alapját a neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló oktatói gárda, valamint a legmodernebb technológiákkal, szoftverháttérrel, magas technikai felszereltséggel működő műhelyek, műtermek adják.

Az augusztus 5-ei nyíltnap keretében az általános pótfelvételi tájékoztatáson túl Baráth Hajnal, az Alkalmazott Művészeti Intézet vezetőjebemutatja a képzéseket, kitérve az elmúlt év számtalan hallgatói sikerére is, többek között Gottlieb Réka Pro Arte aranyérmére, Ferge Roland és Kovács Ákos El című filmjének bemutatkozására a Berlinalén, vagy Simon Balázs animációs klipjére, amely nagy sikert aratott a nemzetközi zenei világban.

ABKF nyíltnapon a szakok oktatói és hallgatóia Rózsa utcai műhelyekben mutatják bea főiskolán zajló izgalmas munkát. Itt nemcsak a képzésekről kapunk részletes és szubjektív tájékoztatást, hanem a főiskolahangulatába is belekóstolhatunk. A hallgatók prezentációiból kirajzolódik, hogy milyen az élet a BKF-en: milyenek a tanárok, a műhelyek, az eszközkészlet, a technika, a felszereltség, és hogy mivel is foglalkoznak az egyes szakokon.

Idén is meghirdetjük azt az egyedülállóés rendkívüli lehetőséget, hogy a BKF pótfelvételi nyíltnapon, hogy a tanárokszakonként öt érdeklődőnek - előzetesonline regisztráció alapján-portfólió konzultációt tartanak!A konzultáción a felvételizők egyenként mutathatják be a portfólióikat, és az oktatók személyes segítséget nyújtanak a szakválasztással kapcsolatban, hogy mindenki megtalálhassa a hozzá legközelebb álló művészeti területet és képzési formát.

Kontakt: Kubik Elvira, PR&kommunikáció, BKF Művészeti Képzések,
Tel: +36-20-916-32-06, elvira@kubikelvira.com

Képzési területek:

BA alapszakok és specializációk (hat féléves képzés):
Alkalmazott Művészeti Intézet:
•    Design- és művészetelmélet alapszak
•    Elektronikus ábrázolás alapszak
•    Képi ábrázolás alapszak
•    Kézműves alapszak
-    Textilművesség specializáció
-    Kerámia specializáció
-    Öltözék és kiegészítő specializáció (divattervezés)
•    Környezetkultúra alapszak
-    Környezetprezentáció / enteriőr és környezettervezés specializáció
•    Tervezőgrafika alapszak

Médiaművészeti Intézet:
•    Animáció alapszak
•    Fotográfia alapszak
-    alkotói fotográfusspecializáció
-    fotóriporterspecializáció
-    divatfotó specializáció
•    Kameraman alapszak
•    Média design alapszak
•    Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak
-    mozgóképkészítő specializáció
•    Televíziós műsorkészítő alapszak

MA alapszakok (négy féléves képzés):
Alkalmazott Művészeti Intézet:
•    Belsőépítész környezettervező művész mesterszak
•    Design- és művészetmenedzsment mesterszak
•    Divat- és textiltervező művész mesterszak
-    divattervezés specializáció
-    textiltervezés specializáció
•    Tervezőgrafika mesterszak

Médiaművészeti Intézet:
•    Filmoperatőr művész mesterszak
•    Mozgóképművész mesterszak
-    animációs mozgóképtervező specializáció
-    operatőr specializáció
-    író, - dramaturg specializáció
-    kreatív producer specializáció
-    operatőr specializáció
-    vágó specializáció
-    műsorkészítő specializáció

European Film School (EFS)
A BKF-en alapított nemzetközi filmes iskola neves szakember gárdája egyedülálló oktatási programot nyújt cinematograpy szakán, ahol megtanulhatják a hallgatók mindazt, amit a filmkészítésről tudni kell! Az EFS szakmai partnerei a Raleigh Studios, az ARRI, valamint a professzionális felszerelések biztosítója a Hollywood Rentals.

 


Létrehozás időpontja: 2014-07-18 06:41:01
Utolsó módosítás időpontja: 2014-07-18 07:01:11

Megtekintések száma: 4565
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=42132

free youtube views
istanbul evden eve nakliyat istanbul nakliyat evden eve nakliyat nakliyat şirketi istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat nakliyat evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat eşya depolama istanbul nakliyat evden eve nakliyat