KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Tradíció és Innováció – tető az építészetben „Az anyag természete” – szálcement homlokzatok alkalmazása CREATON Építész pályázatok 2016

3 pályázat - tetők és homlokzatok témában, építészek és építészhallgatók számára - 1 900 000 forint összdíjazással. 2016-ban a kerámia tetőcserepek felhasználását bemutató épületek tervezőinek díjazása mellett azon építészek munkája szintén a zsűri elé kerül, akik az EQUITONE szálcement homlokzatburkolatok felhasználása mellett döntöttek. Utóbbi esetben nem csupán a gyakorló építészeknek, de az egyetemi hallgatóknak is lehetőségük van megméretni munkájukat, sőt kreativitásukat is. Beadási határidő mindhárom pályázat esetén: 2016. október 31.

A 2015. évi fordulóban a 3, építészeknek és hallgatóknak kiírt pályázatra érkezett 76 pályaműből 20 munka 45 építésze került a döntőbe, akik meghívást kaptak a mára hagyományos díjátadó gálaünnepségre. Az itt nyilvánosságra hozott összesen 13 díjazott épület tervezői között a cég 1 900 000 Ft pénzdíjat osztott ki. Míg a mindkét pályázaton egy-egy családi ház tervezői hozták el az első díjat, addig a további díjazottak között szép számmal volt társasház, középület, műemlék, új építésű és felújított épület. A pályázatra érkezett anyagok tehát méltán mutatták meg a pályázatok középpontjába helyezett anyagok változatos alkalmazhatóságát.

Tradíció és Innováció – tető az építészetben

A kerámia tetőcserepekkel tervezett és megvalósult épületek alkotóinak munkáját idén ezzel a címmel kiírt pályázatra várják a szervezők, jelezve az anyagban rejlő kettősséget: a kerámia tetőcserép nagy hagyománnyal rendelkező anyag, ám a mai igényeknek messzemenőkig megfelelve illeszkedik akár a legmodernebb épület látványához is. Mindezt az elmúlt évek pályázatainak eredményei is jól példázták.

A Pályázat bíráló bizottsága nem változott

Marosi Miklós, Széchenyi-díjas, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, az MMA rendes tagja, a zsűri elnöke,

Földes László, Ybl- és Pro Architectura díjas építész,

dr. Fülöp Zsuzsanna, okleveles építészmérnök, egyetemi docens

Álmosdi Árpád, okl. építészmérnök, a 2015. évi pályázat nyertese

Csendes Monika, okl. építészmérnök, a 2015. évi pályázat nyertese

Kelemen Sándor, építészmérnök, a CREATON South - East Europe Kft. szaktanácsadója

EQUITONE: Az anyag természete

Már nem csupán külföldön láthatjuk emblematikus épületeken az évtizedes hagyományokkal rendelkező modern EQUITONE szálcement burkolatokat, de Magyarországon is számos szép példát szemügyre vehetünk, akár az előző évi pályázók munkái közül is.

A magyar építészek számára az EQUITONE szálcement burkolatoknak sem szépsége, sem pedig használati előnyei nem kérdésesek mára, amit a kiíró idén ismét pályázati úton díjaz.

EQUITONE Építész Pályázat bíráló bizottsága

Patartics Zorán, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész

Tima Zoltán, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész

Cságoly Zoltán, okl. építészmérnök, regionális műszaki vezető, EQUITONE- Dél-Kelet Európa

EQUITONE Hallgatói pályázat bíráló bizottsága

Ferencz Marcel, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész

Kertész András Tibor, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész

Figeczki Péter, építészmérnök, szaktanácsadó Homlokzati üzletág

További információ

Az EQUITONE pályázatok kapcsán: www.equitone.hu

A CREATON termékeivel, műszaki megoldásaival kapcsolatosan, alkalmazástechnikai CD (Archicad) igénylés: info@creaton.hu, www.creaton.hu
Pályázatok feltöltése mindhárom pályázat esetén: www.creatonteto.hu/epiteszpalyazatok

A pályázatok és a díjátadó lebonyolításával kapcsolatosan: Build-Communication Kft.
T: (23) 611-028, info@buildmarketing.hu


Létrehozás időpontja: 2016-06-29 18:03:32
Utolsó módosítás időpontja: 2016-06-29 18:13:27
Cimkék: EQUITONE; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 3296
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=43564