KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Youth in Design - Ünnepeljük együtt idén is a Design Világnapját!

Szeretettel meghívjuk a Magyar Formatervezési Tanács, a Design Hét Budapest, a Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Kft. és MOME+ közös szervezésében megvalósuló Design Világnap megünneplésére, melynek fókuszában idén a fiatalság jövőformáló energiái állnak. Az idei Design Világnap az International Council of Societies of Industrial Design megújítását is jelképező új nevének - World Design Organisation - bevezetését ünnepli, építve a design 2015-ben közösségileg megújított fogalmi meghatározására. A rendezvény a Design Hét Budapest bevezető eseménye. A Design Világnap idén Budapesten két napos programmal várja az érdeklődőket: 2016-ban a rendezvény fő témája a ’Youth in Design’, ehhez kapcsolódik egy izgalmas kerekasztal-beszélgetés a fiatal designerek társadalmi felelősségvállalásáról és a design új, társadalomformáló megközelítéséről. Emellett részt vehetnek egy különleges gyárlátogatáson a Varinex 3D nyomtatással foglalkozó üzemében, ahol kiderül, hogyan működik egy 3D nyomató és 2016-ban mire képes a technológia. A Design Világnaphoz kapcsolódik a MOME+ programsorozat zárórendezvénye is, valamint bemutatkozik a Budapest Design Map idei kiadása és a Start Up Guide legfrissebb verziója.

PROGRAM:

Június 28., 15.30
Printelj Valóságot! - Gyárlátogatás a VARINEX Informatikai Zrt. 3D nyomtató üzemében

Helyszín: 1106 Budapest, Fehér út 10., 36-os épület
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezni 2016. június 24-ig ITT lehet!

A résztvevők megismerhetik a 3D nyomtatás iparágának jelenét, a különböző nyomtatási technológiákat, továbbá sokak számára elképzelhetetlennek tűnő nyomtatott termékeket láthatnak a digitális gyárban. Választ kapunk arra a kérdésre is, hogy milyen új dimenziókat feszeget a 3D nyomtatás a szellemi tulajdon kezelése szempontjából.

Június 29., 18:00
MOME+ kerekasztal-beszélgetés

Helyszín: Anker’t - 1061 Budapest, Paulay E. u. 33.

A design fogalma az elmúlt évtizedekben átalakult, kiszélesedett, funkcionális tárgytervezésből problémamegoldó folyamattá, gondolkodásmóddá vált, amely emberközpontú, szociálisan érzékeny, életminőséget javító stratégiákban ölt testet. A kerekasztal-beszélgetés meghívott vendégei fiatal hazai designerek, akik a társadalmi felelősségvállalás és a design közös metszetében alkotnak.

Beszélgetőtársak:
Szalkai Dániel - Maacraft - The social workshop
Czigány Márkó - B-terv csoport
Alberto Vasquez - Igendesign
Daubner Anna - Anna Daubner
A beszélgetés moderátora Tornyánszki Éva, alapító, Kultúrgorilla

Június 29., 20:00
MOME+ Záróbuli

Helyszín: Anker’t, 1061 Budapest, Paulay E. u. 33.

Részletes program és az esemény Facebook oldala ITT található.
További információ (Design Világnap): icsid.org


Létrehozás időpontja: 2016-06-27 11:47:13
Utolsó módosítás időpontja: 2016-06-27 12:03:53
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 9991
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43557