Aktuális

Gyakran ismételt kérdések a kamarai tagsággal, a jogosultságok megszerzésével és a szakmagyakorlási tevékenység során felmerülő kötelezettségekkel kapcsolatban.

  • 1. Építész kamarai tagság megszerzése

    A tagfelvételi kérelmet írásban a lakcímkártyán szereplő lakóhelye szerinti területi kamarához kell előterjeszteni. A területi építész kamarák elérhetőségei:
    https://mek.hu/mek-teruleti_epitesz_kamarak

    Kamarai tag az lehet, aki:

    magyar állampolgár (illetve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, vagy a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik és Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy fentiekbe nem eső külföldi állampolgár nemzetközi egyezmény vagy viszonosság alapján, ha a viszonosság fennállásáról a kamara nyilatkozik),

    nem áll büntetőügyben hozott ítélet alapján foglalkozástól való eltiltás hatálya alatt, illetve a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól mentesült,

    a szakterületnek megfelelő szakirányú képzést nyújtó egyetemen vagy főiskolán szerzett oklevéllel, vagy azzal egyenértékűnek elismert diplomával rendelkezik, és

    nem áll jogszabályban foglalt tiltó rendelkezések (kamarai kizárást követő három év, cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság) hatálya alatt.

    Amennyiben valaki a fenti feltételeknek megfelel és nem esik a tiltó rendelkezések hatálya alá annak kamarai felvétele nem tagadható meg.

    A kamarába való felvételről a területi kamara elnöksége a törvényi feltételek igazolása után 30 napon belül határoz. A felvételt megtagadó határozat ellen a kérelmező a kézbesítéstől számított 15 napon belül az országos kamarához fellebbezhet. A fellebbezést 30 napon belül el kell bírálni.

    A tag joga, hogy tanácskozási és szavazati joggal részt vegyen a taggyűlésen, tisztséget viseljen a kamarában, igénybe vegye a kamara által nyújtott szolgáltatásokat, valamint részt vegyen a szakmai tagozatok tevékenységében.

    kamarai tagság önmagában semmilyen szakmagyakorlási tevékenység megkezdésére nem jogosít (ehhez szakmagyakorlási jogosultságot kell szerezni), de egyes jogosultságok esetén (építészeti-műszaki tervezési, településtervezési, tűzvédelmi tervezési, valamint építésügyi műszaki - és településrendezési szakértői) feltétele a szakmagyakorlásnak.

    A Kamarai törvény rendelkezése értelmében kamarai tagsághoz kötött tevékenység esetén a tevékenység folytatásának engedélyezésével és a névjegyzékbe vétellel egyidejűleg a szakmagyakorló a kamara tagjává is válik. A kitöltendő nyomtatványokat minden esetben a lakcímkártyán szereplő lakóhely szerint illetékes területi építész kamara biztosítja:

    Tagjelölti státusz

    A lakóhelye szerint illetékes területi építész kamara kérelemre tagjelöltként veszi fel azt a mérnököt, illetve építészt, aki a szakmagyakorlási jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel még nem rendelkezik, de az egyéb tagfelvételi követelményeknek megfelel. A tagjelölt a területi kamara és a szakmai tagozatok munkájában tanácskozási joggal vehet részt.

    Kettős kamarai tagság

    A kamarai tag egyidejűleg a lakóhelye szerint illetékes területi mérnöki és területi építész kamara tagja is lehet. Ezt nevezzük kettős kamarai tagságnak. Ebben az esetben a tag -amennyiben a kettős tagságot a kamaráknál jelzi- mindkét kamaránál kedvezményes tagdíjat fizet, amelynek mértéke a kamarai törvény alapján a mindenkori tagdíj 70%-a.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

  • 2. Mit jelent a tiszteletbeli tagság

    Nyugdíjas kamarai tag – a területi alapszabályzatban meghatározottak szerint – kérheti tiszteletbeli tagságát. A tiszteletbeli tagság joggal és kötelezettséggel nem jár, a kérelem benyújtásával egyidejűleg a tag minden szakmagyakorlási jogosultságáról lemond, tisztséget sem vállalhat, nem választhat és nem választható.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    - MÉK Alapszabálya
    - MÉK Pénzügyi és gazdálkodási szabályzata

  • 3. Mit jelent a nyilvántartotti státusz

    A jogszabályok alapján 2024. szeptember 30-ig a felelős műszaki vezetői, műszaki ellenőri, energia tanúsítói jogosultsággal rendelkezők számára a kamarai tagság nem volt kötelező (kamarai tagsághoz nem kötött jogosultságok). Amennyiben a szakmagyakorló csak ilyen jogosultsággal, vagy esetleg többel is rendelkezett, ugyanúgy nyilvántartásba került a területi építész kamarák által vezetett közhiteles nyilvántartásba, azonban un. nyilvántartotti státuszban. A kamarai tagdíj helyett ebben az esetben éves névjegyzéki nyilvántartási díj volt fizetendő, amely a tagdíj 70%-ának megfelelő összeg.

    A Méptv. 2024. október 1. napján hatályba lépő rendelkezései alapján ezt követően kamarai tagoknak kell lenniük az eddig un. nyilvántartotti státuszban lévő, csak felelős műszaki vezetői / műszaki ellenőri / energia tanúsítói jogosultsággal rendelkezőknek is! A törvény átmeneti rendelkezései alapján 2024. év végéig kapnak haladékot, hogy tagfelvételüket kérelmezzék az illetékes területi kamarájuknál! A tagfelvételi kérelem október 1. napját megelőzően is benyújtható volt, amennyiben az érintett felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A középfokú végzettséggel rendelkezők esetében a vonatkozó kormányrendelet és annak átmeneti rendelkezése alapján, aki már rendelkezett október 1. előtt középfokú végzettséggel és jogosultsággal, annak nem kell taggá válnia! Aki azonban ezt követően nyújtja be kérelmét középfokú végzettséggel jogosultság megszerzésére, annak taggá is kell válnia.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - MÉK Pénzügyi és gazdálkodási szabályzata

  • 4. Mit jelent a lakóhely szerinti nyilvántartás

    A vonatkozó jogszabályok értelmében a tagsággal, illetve a szakmagyakorlási jogosultsággal kapcsolatos ügyekben a kérelmező lakcímkártyáján szereplő lakóhelye szerint illetékes területi építész kamara jogosult eljárni, a területi kamarák vezetik a tagság és a szakmagyakorlási jogosultságok közhiteles nyilvántartását is. Lakóhelyként kizárólag a lakcímkártyán szereplő lakóhely címadat vehető figyelembe, a tartózkodási hely nem.

    Fentiek miatt minden, a tagsággal és a jogosultságokkal kapcsolatos névjegyzéki ügyben a lakóhely szerint illetékes területi kamarát kell keresni.

    Fentiekhez kapcsolódóan felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kamarai törvény értelmében a kamarai tag a lakóhelyének megváltozását követő 30 napon belül átjegyzési kérelem benyújtásával köteles kezdeményezni a kamarai átjegyzését. A kérelmet a lakóhelyváltozást megelőzően őt tagként nyilvántartott kamaránál kell benyújtani. Amennyiben a területi kamara titkára eljárásai során észleli, hogy a szakmagyakorló lakóhelye az illetékességi területén kívüli megyére változott, úgy hivatalból intézkedik a szakmagyakorló áthelyezéséről.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (Szakgyr.)

  • 5. Tagsághoz kötött és tagsághoz nem kötött szakmagyakorlási jogosultságok

    A jogszabály értelmében egyes szakmagyakorlási tevékenységek folytatásának feltétele a kamarai tagság volt, míg más jogosultságok esetén ezt a jogszabály nem tette kötelezővé.

    Kamarai tagsághoz kötött jogosultságok 2024.09.30-ig

    Kamarai tagsághoz nem kötött jogosultságok 2024.09.30-ig

    Tervezési terület megnevezése

    Jelölés

    Tervezési terület megnevezése

    Jelölés

     

    Településrendezési tervezés

    Általános építmények műszaki ellenőr

    Településtervezés

    TT

    Magasépítési műszaki ellenőr

    ME-É

     

    Településtervezési zöldfelületi és tájrendezési tervezés

    TK

    Műemléki részszakterületi magasépítési műszaki ellenőr

    ME-É-M

     

    Építészeti-műszaki tervezés

    Táj- és kertépítészeti magasépítési műszaki ellenőr

    ME-É-K

     

    Építészeti tervezés

    É

    Általános építmények felelős műszaki vezető

    Belsőépítészeti tervezés

    Építési felelős műszaki vezető

    MV-É

     

    Táj- és kertépítészeti tervezés

    K

    Építési részszakterületi felelős MV

    MV-É-R

     

    Településrendezési szakértés

    Műemléki részszakterületi MV

    MV-É-M

     

    Településrendezési szakértő

    SZTT

    Energetikai tanúsítás

    Településrendezési zöldfelületi és tájrendezési szakértő

    SZT

    Energetikai tanúsító

     

    Építésügyi műszaki szakértés

     

    Általános építmények építésügyi műszaki szakértő

    SZÉSZ

     

     

     

    Belsőépítészeti szakértő

    SZÉSZ-BÉ

    Területrendezés

    Táj- és kertépítészeti szakértő

    SZÉSZ-K

    Területrendező tervező

    TR

     

    Tartószerkezeti szakértő

    SZÉS1

     

     

     

    Épületszerkezeti szakértő

    SZÉS2

     

     

     

    Építmények épületfizikai szakértője

    SZÉS4

     

     

     

    Műemlék építmények műszaki szakértője

    SZÉS5

     

     

     

    Építmények épületenergetikai szakértője

    SZÉS6

     

     

     

    Építési szakipari szakértő

    SZÉS9

     

    Építési szerelőipari szakértő

    SZÉS10

     

     

     

    Építőanyag-ipari szakértő

    SZÉS11

     

    Építészeti akusztikai szakértő

    SZÉS13

     

    Építési beruházási szakértő

    SZB

     

     

     

    Tűzvédelmi tervezés

     

     

     

     

    Tűzvédelmi tervező

    TUÉ

     

     

     

     

    Korábbi jogszabály alapján megállapított (újonnan már nem megszerezhető) jogosultságok

    Kamarai tagsághoz között jogosultságok

    Kamarai tagsághoz nem kötött jogosultságok 2024.09.30-ig

     

     

     

     

    Korlátozott építészeti tervezés

    É2, É3, ÉKE, ÉK

    Korlátozott általános építmények műszaki ellenőr

    ME-É-II.

     

     

    Korlátozott felelős műszaki vezető

    MV-Ép/B, MV-Ép/C


    Vonatkozó főbb jogszabályok:

    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
    - A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól szóló 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet
    - A területrendezési tervezési jogosultságról és a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóság kijelöléséről szóló 77/2010. (III. 25.) Korm. rendelet
    - MÉK Pénzügyi és gazdálkodási szabályzata

  • 6. Végzettségek és megszerezhető jogosultságok (2024.09.30-ig)

    A szakmagyakorlási jogosultságokhoz szükséges képesítési követelményeket

    - a településrendezési tervezés,

    - az építészeti-műszaki tervezés,

    - a településrendezési szakértés,

    - az építésügyi műszaki szakértés,

    -az általános építmények felelős műszaki vezetése, valamint

    - az energetikai tanúsítás területén

    az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklete tartalmazza.

    A tűzvédelmi tervezés területén a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól szóló 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletrögzíti jogosultsághoz szükséges végzettséget.

    A területrendezési szakterületen a területrendezési tervezési jogosultságról és a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóság kijelöléséről szóló 77/2010. (III. 25.) Korm. rendelet képesítési előírásait kell figyelembe venni.

    A területi kamara titkára besorolásra nem alkalmas szakképzettségek esetén – amennyiben általános érvényű szakvélemény nem áll rendelkezésére a témában - kikéri a Magyar Építész Kamara Diploma-azonosító Szakértői Testület (DaSzT, korábban DaDeT) szakvéleményét arra vonatkozóan, hogy az adott végzettség a kérelmezett jogosultság tekintetében egyenértékűnek tekinthető-e a jogszabályban rögzített végzettséggel.

    Általános tájékoztató a leggyakoribb építész kamarai végzettségekkel megszerezhető jogosultságokról

    végzettség (vagy azzal egyenértékű)

    jogszabály alapján megszerezhető jogosultság

    speciális esetek

    okleveles építészmérnök

    É, SZÉSZ, SZÉS1, SZÉS2, SZÉS4, SZÉS52, SZÉS6, SZÉS9, SZÉS10, SZÉS11, SZÉS13, SZB, ME-É, ME-É-M, MV-É, MV-É-M, TÉ, TUÉ4, TR

    1, SZÉSZ-BÉ1, TT3

    okleveles építész tervező művész

    BÉ, SZÉSZ-BÉ, ME-É-M5

    É5

    okleveles építőművész

    BÉ, SZÉSZ-BÉ, ME-É-M5

    É5

    okleveles településmérnök

    TT, SZTT, TÉ, TR

    -

    okleveles tájépítész mérnök

    TK, K, SZT, TT3, TR, SZÉSZ-K, ME-É-K

    -

    okleveles belsőépítész

    -

    okleveles belsőépítész környezet- tervezőművész

    BÉ, SZÉSZ-B

    -

    okleveles szerkezetépítő mérnök

    SZÉS1, SZÉS2, SZÉS4, SZÉS9, SZÉS10, SZÉS11, SZÉS12, SZÉS13

    -

    építészmérnök

    ME-É, ME-É-M, MV-É, MV-É-M, TÉ, TUÉ5

    -

    településmérnök

    -

    tájrendező és kertépítő mérnök ME-É-K -

    szakirányú építőipari technikus

    MV-É-R

    -

    tűzvédelmi mérnök

    TUÉ

    -

    tűzvédelmi szakmérnök

    TUÉ

    -

    1 MÉK Jogosultsági szabályzat 6.3.

    Műemlékvédelmi szakmérnök végzettséggel kiegészítve (Szakgyr.)

    3 felsőfokú urbanista szakképzettséggel kiegészítve (MÉK Jogosultsági szabályzat 6.4.)

    tűz- és katasztrófavédelmi szakirányú végzettséggel (TÜr.)

    5 1/2022 (12.14.) DaDeT általános érvényű szakvélemény


    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (Szakgyr.)
    - A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól szóló 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (TÜr.)
    - A területrendezési tervezési jogosultságról és a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóság kijelöléséről szóló 77/2010. (III. 25.) Korm. rendelet
    - Magyar Építész Kamara Jogosultsági szabályzata

  • 7. Szakmai gyakorlat ideje és megszerzésének, igazolásának módja

    Szakmai gyakorlati időként általánosságban a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségi szint megszerzését követően (a záróvizsga időpontjától, nem az oklevél kiállításának keltezésétől számítva), a kérelmezett szakmagyakorlási tevékenységi területnek, szakterületnek, részszakterületnek megfelelő szakmai gyakorlat folytatásának időtartamát kell figyelembe venni. A tervezési gyakorlat a kért jogosultságnak megfelelő jogosultsággal rendelkező szakmagyakorló(k) mellett szerezhető meg aki(k) aláírásukkal igazolják ennek teljesítését. A gyakorlati idő letöltését a végzett tevékenység leírásával igazolni kell.  A gyakorlat igazolására vonatkozó részletszabályokat a Szakgyr. és a Jogosultsági szabályzat (Jszab.) tartalmazza, formanyomtatványt a területi kamarák biztosítanak.

    A területi kamara titkára a kamarai tagsághoz kötött szakmagyakorlási tevékenységek esetén un. előzetes eljárásban vagy az engedélyezési eljárásban az illetékes területi kamara elnökségének, bizonyos esetekben a szakmai tagozat véleményét kikéri - kivéve, ha a vélemény a kérelem benyújtásakor rendelkezésre áll (azaz a kérelmező azt előzőleg már megkérte).
    Ebben az esetben ismételt véleménykérés nem történik.

    A szükséges szakmai gyakorlati időt és a kérelmezett jogosultsághoz elfogadott tevékenységek körét a vonatkozó jogszabályok rögzítik az alábbiak szerint:

    Szakmagyakorlási tevékenység megnevezése

    Jelölés

    Szükséges szakmai gyakorlati idő (év)

    Részletszabályok

    Településrendezési tervezés

    Településtervezés

    TT

    5

    Szakgyr. 9. § (2)-(3) bek.
    Jszab. 2.2.

    Településtervezési zöldfelületi és tájrendezési tervezés

    TK

    5

    Építészeti-műszaki tervezés

    Építészeti tervezés

    É

    2

    Szakgyr. 9.§ (4) bek., 12. §
    Jszab. 2.2.

    Belsőépítészeti tervezés

    2

    Táj- és kertépítészeti tervezés

    K

    2

    Településrendezési szakértés

    Településrendezési szakértő

    SZTT

    8

    Szakgyr. 9. § (6) bek.
    Jszab. 2.2.

    Településrendezési zöldfelületi és tájrendezési szakértő

    SZT

    8

    Építésügyi-műszaki szakértés

    Általános építmények építésügyi műszaki szakértő

    SZÉSZ

    8

    Szakgyr. 9. § (7) bek.
    Jszab. 2.2.

    Belsőépítészeti szakértő

    SZÉSZ-BÉ

    8

    Táj- és kertépítészeti szakértő

    SZÉSZ-K

    8

    Tartószerkezeti szakértő

    SZÉS1

    8

    Épületszerkezeti szakértő

    SZÉS2

    8

    Építmények épületfizikai szakértője

    SZÉS4

    8

    Műemlék építmények műszaki szakértője

    SZÉS5

    8

    Építmények épületenergetikai szakértője

    SZÉS6

    8

    Építési szakipari szakértő

    SZÉS9

    8

    Építési szerelőipari szakértő

    SZÉS10

    8

    Építőanyag-ipari szakértő

    SZÉS11

    8

    Akusztikai szakértő

    SZÉS13

    8

    Építési beruházási szakértő

    SZB

    8

    Általános építmények építési műszaki ellenőr

    Magasépítési műszaki ellenőr

    ME-É

    3 /5

    Szakgyr. 11. §

    Műemléki részszakterületi magasépítési műszaki ellenőr

    ME-É-M

    3 / 5 / 8

    Szakgyr. 11. §

    Táj- és kertépítészeti magasépítési műszaki ellenőr

    ME-É-K

    3 / 5

    Szakgyr. 11. §

    Általános építmények felelős műszaki vezető

    Építési felelős műszaki vezető

    MV-É

    3 / 5

    Szakgyr. 11. § (1)-(2) bek.

    Építési részszakterületi felelős MV

    MV-É-R

    5

    Műemléki részszakterületi MV

    MV-É-M

    3 / 5 / 8

    Szakgyr. 11. § (1)-(3) bek.

    Energetikai tanúsítás

    Energetikai tanúsító

    1

    Szakgyr. 10. § (2) bek.

    Tűzvédelmi tervezés

    Tűzvédelmi tervező

    TUÉ

    5 / 3 / -

    TÜr. 2. § (2) bek.

    Területrendezés

    Területrendező tervező

    TR

    7

    TRr. 1. § (3)-(5) bek.


    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (Szakgyr.)
    - A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól szóló 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (TÜr.)
    - A területrendezési tervezési jogosultságról és a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóság kijelöléséről szóló 77/2010. (III. 25.) Korm. rendelet (TRr.)
    -MÉK Jogosultsági szabályzat (J.szab.)

  • 8. Szakmagyakorlási jogosultság megszerzése

    szakmagyakorlási jogosultság iránti kérelmet a lakóhely szerint illetékes területi építész kamaránál kell benyújtani(A területi építész kamarák elérhetőségei: https://mek.hu/mek-teruleti_epitesz_kamarak).

    A szakmagyakorlási tevékenység engedélyezésének feltétele az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (Szakgyr.) 1. mellékletben részletezett, a szakterületeknek megfelelő (vagy azzal egyenértékű) szakirányú végzettség, a 9. §-ban részletezett tartalmú szakmai gyakorlat (amelynek hosszát szakterületenként az 1. melléklet rögzíti) 2022. április után indult ügyekben a jogosultsági vizsga megléte, valamint annak rögzítése, hogy  kérelmező nem áll foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt és büntetlen előéletű.

    A jogosultság megszerzésének menete 2022. április 1. napját követően indult eljárásokban:

    1. szakterületnek megfelelő végzettség megszerzése,
    2. a szakterületnek és a végzettségi szintnek megfelelő szakirányú szakmai gyakorlat teljesítése (szakértők esetén egységesen 8 év),
    3. előzetes eljárás keretében a végzettség és szakmai gyakorlat megfelelőségének előzetes vizsgálata a kérelmezni kívánt szakmagyakorlási jogosultság(ok) tekintetében – eljárási díj mentes, eredményéről igazolás kerül kiadásra – a lakóhely szerint illetékes területi építész kamaránál (elérhetőségeik: https://mek.hu/mek-teruleti_epitesz_kamarak),
    4. a területi építész kamara által kiállított (kizárólag pozitív tartalmú) igazolással vizsgára jelentkezés és a vizsga teljesítése,
    5. eredményes vizsgát követően kérelemre, az eljárási díj befizetésével a területi építész kamara engedélyezi a szakmagyakorlást.

    A változásokról szóló tájékoztató innen érhető el: https://mek.hu/index.php?id=46963.

    kérelmeket első fokon a területi kamara titkára bírálja el. A titkár a kamarai tagsághoz kötött szakmagyakorlási tevékenységek esetén az eljárásokban az illetékes területi kamara elnökségének, bizonyos esetekben a szakmai tagozatok véleményét kikéri - kivéve, ha a vélemény a kérelem benyújtásakor rendelkezésre áll.

    Jogorvoslati eljárásokban a Magyar Építész Kamara főtitkára jár el. Az eljárások során kikérheti a szakterület szerinti szakmai tagozat véleményét a szakmai gyakorlat szakirányúságának megállapítása céljából.

    Speciális esetek:

    Tűzvédelmi tervezési jogosultság (TUE) – Tűzvédelmi tervezési szakterületen a Szakgyr. rendelkezéseit a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól szóló 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben szabályozott eltérésekkel kell figyelembe venni.

    Területrendezési tervezési jogosultság (TR) – Területrendezési tervezési tevékenységet az végezhet, aki megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és bejelenti azt a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóságnál. A kormány által erre kijelölt szervezet az ország teljes területén a Budapesti Építész Kamara. A bejelentés tartamát, a területrendezési tevékenység folytatásának feltételeit, a szükséges szakmai gyakorlattal kapcsolatos szabályokat és a gyakorlati időt a területrendezési tervezési jogosultságról és a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóság kijelöléséről szóló 77/2010. (III. 25.) Korm. rendelet szabályozza.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (Szakgyr.)
    - A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól szóló 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (TÜr.)
    - A területrendezési tervezési jogosultságról és a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóság kijelöléséről szóló 77/2010. (III. 25.) Korm. rendelet (TRr.)
    -MÉK Jogosultsági szabályzat (J.szab.)

  • 9. Mi a különbség a bejelentéssel és az engedéllyel gyakorolható szakmák között és melyek ezek

    Az engedéllyel gyakorolható szakmák esetén a szakmagyakorlási tevékenység engedélyezése, folytatásának szüneteltetése, megtiltása, a tevékenységet folytató szakmagyakorló névjegyzékből való törlése, bírság kiszabása és hatósági bizonyítvány kiállítása, az engedély kérelemre történő visszavonása és a névjegyzékből való törlés során az eljárást az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) szabályai szerint kell lefolytatni. Ennek részleteit lsd. a Szakmagyakorlási jogosultság megszerzése c. pontban.

    bejelentésére irányuló eljárást a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (Szolgtv.) szabályai szerint kell lefolytatni. Ebben az esetben az illetékes területi kamara titkára a bejelentés megérkezését követően haladéktalanul ellenőrzi, hogy a bejelentés megfelel-e a jogszabályban (Szakgyr.,TRr.) meghatározott követelményeknek és amennyiben igen, a bejelentés megérkezésétől számított nyolc napon belül nyilvántartásba veszi a szakmagyakorlót és ennek tényről igazolás megküldésével a bejelentőt értesíti. Amennyiben a bejelentés nem felel meg az előírt követelményeknek, a bejelentés hiányainak megjelölése mellett figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli folytatásának jogkövetkezményeire, valamint a területi kamara a bejelentés nyilvántartásba vételét határozattal megtagadja.

    Engedéllyel gyakorolható szakmák 2024.09.30-ig

    Bejelentéssel gyakorolható szakmák 2024.09.30-ig

    Szakterület

    vonatkozó jogszabály

    Szakterület

    vonatkozó jogszabály

    településtervezés

    Szakgyr.

    energetikai tanúsítás

    Szakgyr.

    építészeti-műszaki tervezés

    Szakgyr.

    területrendezési tervezés

    TRr.

    településrendezési szakértés

    Szakgyr.

     

    építésügyi műszaki szakértés

    Szakgyr.

     

    építési műszaki ellenőrzés

    Szakgyr.

     

    felelős műszaki vezetés

    Szakgyr.

     

    építésügyi tűzvédelmi tervezés

    TÜr.

     



    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (Szakgyr.)
    - A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól szóló 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (TÜr.)
    A területrendezési tervezési jogosultságról és a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóság kijelöléséről szóló 77/2010. (III. 25.) Korm. rendelet (TRr.)

  • 10. Szakmagyakorlási jogosultság szüneteltetése és a tagság felfüggesztése

    A szakmagyakorlási tevékenység folytatása a szakmagyakorló kérelmére a területi kamara titkárának a határozata alapján szüneteltethető. A kérelemben meg kell jelölni a szünetelés kezdő időpontját, mely a kérelem benyújtásától számított legfeljebb harmadik hónap lehet. Visszamenőleges szüneteltetésre nincs lehetőség. A szüneteltetés időtartama alatt a szüneteltetett szakmagyakorlási tevékenység nem végezhető.

    Tervező műszaki ellenőri cím jogosultja az építészeti-műszaki tervezési vagy az építési műszaki ellenőri jogosultság szüneteltetése esetén nem használhatja a címet.

    Tagsághoz kötött szakmagyakorlási jogosultság szüneteltetése esetén lehetőség van a tagság legfeljebb 5 évig tartó felfüggesztésére is. Tagság felfüggesztése alatt tagdíj fizetési kötelezettség nincs, azonban amennyiben a kérelmezőnek marad aktív, külön névjegyzéken nyilvántartott jogosultsága (MV, ME, TÉ), akkor az után éves nyilvántartási díjat kell fizetni, melynek összege a mindenkori tagdíj 70%-a. Amennyiben a tagságot a területi kamara titkára a tag kérelmére függeszti fel, a Kamtv. 30.§ (3) bekezdése alapján annak helyreállítása is csak a tag kérelmére történhet. Amennyiben a tag a tagság helyreállítását a felfüggesztés határidejéig nem kérelmezi, úgy a kamarai tagság a Kamtv. 31.§ a) pontja értelmében e határidőt követően automatikusan megszűnik.

    Jogosultságot szüneteltetni/tagságot felfüggeszteni csak a szüneteltetés időpontjáig időarányos tagdíj, nyilvántartási díj befizetésével lehet, a kérelemhez a befizetés igazolását csatolni szükséges.

    Szüneteltetett jogosultság esetén aktív tagság mellett a továbbképzési kötelezettség folyamatos, annak teljesítését a helyreállításkor igazolni szükséges.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    - A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény (Kamtv,)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
    - MÉK Pénzügyi és gazdálkodási szabályzata

  • 11. Szüneteltetés/felfüggesztés után jogosultság/tagság helyreállítása

    Felfüggesztett tagságot, szüneteltetett szakmagyakorlási jogosultságot helyreállítani kérelemre, a tárgyév december 31-ig tartó időszakra vonatkozó, időarányos éves tagdíj, nyilvántartási díj, illetve önkéntes szolgáltatási díj megfizetésével és az esetleges korábbi tartozások egyidejű rendezésével lehet. A kérelemhez a befizetés igazolását csatolni szükséges.
    Tagsághoz kötött jogosultság csak a tagsági jogviszony egyidejű helyreállításával lehetséges. A tagság helyreállítási díja a mindenkori tagdíj 50%-a.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
    - MÉK Pénzügyi és gazdálkodási szabályzata

  • 12. Tagdíj, nyilvántartási díj és egyéb díjfizetési kötelezettségek

    Az aktív kamarai tagok éves tagdíjat fizetnek. A tagdíjbefizetési kötelezettség a tagsági jogviszonnyal kezdődik és mindaddig fennáll, amíg a tagsági jogviszony meg nem szűnik. A tag időarányos tagdíj megfizetésére jogosult (a megkezdett hónapok figyelembevételével) a tagsági jogviszony keletkezésekor, megszüntetése, helyreállítása, illetve felfüggesztése, valamint átjegyzése esetén. A tagdíjfizetés szempontjából kamarai tagsághoz kötött tevékenységnek minősül a tervezői és a szakértői tevékenység, valamint a kamarai tagsághoz kötött tervpályázati és tervtanácsi részvétel.
    A tagdíj mértékéről a területi kamarák küldötteiből álló MÉK Küldöttgyűlés évente határozza, ez alapján kerül elfogadásra az éves díjtáblázat is, amelyet a MÉK Elnöksége év végén tesz közzé.
    2023. májusában a MÉK Küldöttgyűlése elfogadta, hogy 2024. évtől a tagdíj mértéke az előző évi garantált bérminimum 32%-a ezer forintra kerekítve.

    tagdíjkedvezményekről a MÉK Pénzügyi és gazdálkodási szabályzata rendelkezik (https://mek.hu/link-41930). A kedvezmények típusai és mértéke röviden összefoglalva:

        1. Tagdíjmentesség illeti meg
        • a tagjelölteket (regisztrációs díja a tagdíj 10%-a) és
        • a tiszteletbeli tagokat (minden jog és kötelezettség megszűnik).
        2. A tagdíj 30%-át fizeti tagdíjként az
        • a nyugdíjas kamarai tag, aki tárgyév január 15-ig nyilatkozatot tesz, hogy a tárgyévet megelőző évben kamarai tagsághoz kötött tevékenységet nem végzett,
        • a kamarai tag, aki a MÉK névjegyzékén érvényes jogosultsággal nem rendelkezik, vagy az összes jogosultsága szünetel. A kedvezmény a jogosultság szüneteltetésének időszakára vonatkozik, a további időszakra a teljes tagdíj időarányos részét kell fizetni.
        3. A tagdíj 50%-át fizeti tagdíjként az
        • az a 70 év feletti nyugdíjas kamarai tag, aki tárgyév január 15-ig nyilatkozatot tesz, hogy a tárgyévet megelőző évben kamarai tagsághoz, és/vagy jogosultsághoz kötött tevékenységből származó jövedelme, bevétele nem érte el a bruttó 1,0 millió forintot 
        4. A tagdíj 70%-át fizeti tagdíjként az
        • a kamarai tag, aki a MÉK névjegyzékén érvényes tervezői, ill. szakértői jogosultsággal nem rendelkezik, vagy tervezői, ill. szakértői jogosultsága szünetel, de felelős műszaki vezetői, építési műszaki ellenőri vagy energetikai tanúsítói jogosultsága aktív. A kedvezmény a tervezői, ill. szakértői jogosultság szüneteltetésének időszakára vonatkozik, a további időszakra a teljes tagdíj időarányos részét kell fizetni.
        • a kettős kamarai tag (egyidőben a mérnöki és az építész kamara tagja) aki kettős kamarai tagságáról tárgy év január 15-ig nyilatkozik.

    A kedvezmények nem vonhatók össze. A területi kamara elnöksége méltányossági jogkörével élve további kedvezményeket állapíthat meg.

    A kamarai tagsággal nem rendelkező szakmagyakorlóknak névjegyzéki bejegyzésére vonatkozó határozat, illetve a szolgáltatás tudomásulvételének jogerőre emelkedésétől kezdődően éves névjegyzéki nyilvántartási díjat kell fizetni a névjegyzéki bejegyzés jogerős megszűnésének időpontjáig. A nyilvántartási díj mértéke a mindenkori tagdíj 70%-a. Mentesül az éves névjegyzéki nyilvántartási díj megfizetése alól a névjegyzéki eljárásban az Étv. 58. § (3) a) pontja szerinti igazgatási-szolgáltatási díjat először fizető személy a névjegyzéki bejegyzése évében, továbbá a tárgyévben önkéntes szolgáltatási díjat fizető személy.

    A díjfizetési kötelezettség tárgy év január 1-től december 31-ig tart, a tagdíjat a területi kamarának kell befizetni. A tagdíj befizetésének határideje – kivéve, ha a területi kamara alapszabálya másként rendelkezik  adott év március 31. napja.

    A díjbefizetéssel kapcsolatos konkrét kérdésekkel kapcsolatban a nyilvántartó területi kamarák tudnak segítséget adni, elérhetőségeiket itt találják: http://mek.hu/mek-teruleti_epitesz_kamarak

     Felhívjuk a figyelmet, hogy szüneteltetni csak az éves névjegyzéki nyilvántartási díj időarányos díjrészletének befizetésével lehet.  A szüneteltetési kérelemhez a befizetés igazolását csatolni szükséges.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
    - MÉK Pénzügyi és gazdálkodási szabályzata

  • 13. Új szakmagyakorlási jogosultság megszerzése

    Amennyiben már rendelkezik valamely területi építész kamaránál szakmagyakorlási jogosultággal, új jogosultság kérelmezése esetén a Szakmagyakorlási jogosultság megszerzése c. pontban foglaltak szerint kell eljárni azzal az eltéréssel, hogy amennyiben a meglévő jogosultsága(i) kapcsán az újonnan kérelmezni kívánt jogosultsághoz szükséges szakirányú szakképzettséget (végzettséget) már igazolta, úgy az erről szóló dokumentumot nem szükséges újra benyújtani.

  • 14. Eseti engedély – ki és milyen esetekben élhet vele

    Az adott szakterület tekintetében felsőfokú végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező személy számára az érintett lakóhelye szerint illetékes területi kamara -tagsági kötelezettség nélkül- kivételes esetben saját, vagy Ptk. szerinti közeli hozzátartozó számára engedélyezheti építészeti-műszaki terv készítését.

    Eseti engedély kérelmezhető továbbá, ha valaki saját maga vagy a Ptk. szerinti közeli hozzátartozója számára kíván felelős műszaki vezetői feladatot ellátni -ha az építési beruházás becsült értéke nem éri el a közbeszerzésekről szóló törvényben az építési beruházásokra megállapított nemzeti értékhatár kétszeresét- és rendelkezik a feladat ellátásához szükséges végzettséggel, valamint gyakorlattal is.

    Az eseti engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell a végezni kívánt tevékenység főbb adatait (helyét, tárgyát és jellegét), és a kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolni kell a szakirányú végzettséget (ha az azt igazoló okirat a területi kamarai nyilvántartásban nem áll rendelkezésre) a szakmai gyakorlatot, a hozzátartozói minőséget és az eljárás igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolását.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

  • 15. Általánosságban a szakmai tagozatokról és az oda történő felvételről

    A Magyar Építész Kamara Terület- és településrendezési, Táj- és kertépítészeti, Belsőépítészeti, Műemlékvédelmi, Tűzvédelmi és Főépítészi tagozatokat működtet. A tagozatokba történő tagfelvételről, a tagozatok céljairól, feladatairól az alábbi linken keresztül tájékozódhat: https://mek.hu/mek-tagozatok

    A tagozati ügyrendekben meghatározott esetekben a szakmagyakorló a megszerzett szakmagyakorlási jogosultsághoz kapcsolódó tagozatnak automatikusan tagjává válik. A kamarai tagot a választása szerinti - a szakképesítése, tevékenysége alapján meghatározott - szakmai tagozatba vagy tagozatokba is fel kell venni, ezen feltételeket szintén az ügyrendek tartalmazzák.

    2024. szeptemberében alakult meg a Főépítészi Tagozat, a tagozati tagfelvétel ebben az esetben kérelemre történik: https://mek.hu/id-48152

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
    - tagozatok ügyrendje

  • 16. Mi a különbség a jogosultsági vizsga és a beszámoló között, mikor, hol és milyen módon kell teljesíteni

    A jogosultsági vizsga (és korábban a beszámolóval végződő kötelező továbbképzés) célja annak vizsgálata, hogy a szakmagyakorló kellő mértékben ismeri-e a tevékenységére vonatkozó jogszabályi környezetet, képes-e a fontosabb jogszabályokat helyesen értelmezni, rendelkezik-e a szakmagyakorláshoz szükséges ismeretek alkalmazásában kellő jártassággal.

    A jogosultságok megszerzésének menete a területi építész kamaráknál a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján 2022. április 1-től jelentősen megváltozott. Ezen időponttól az előírt végzettség és szakirányú szakmai gyakorlat teljesítését követően, de immár minden szakterület esetén a szakmagyakorlási jogosultság engedélyezését megelőzően kell teljesíteni az országos kamara által szervezett jogosultsági vizsgát. A szakmagyakorlási tevékenység 2022. április 1. után csak a jogosultsági vizsga teljesítését követően engedélyezhető. A MÉK az átmeneti időszakban lehetővé tette beszámoló vizsga letételét.

    A 2023. szeptemberében hatályba lépő jogszabályváltozások miatt azonban beszámoló vizsgák a továbbiakban már nem kerülnek meghirdetésre. Azokban a speciális esetekben azonban, ahol a szakmagyakorló érvényes jogosultsággal rendelkezik, de korábban nem teljesítette a számára előírt beszámoló vizsga kötelezettségét, a vizsgára történő jelentkezés előtt a területi kamara titkárához kell fordulnia. A titkárnak igazolnia kell a jogosultság megszerzésének és a szüneteltetés kezdetének az időpontjait, amelyet kötelezően csatolni kell a vizsgára történő jelentkezésekor (az előzetes igazolás kiváltására). Ezekben az esetben is jogosultsági vizsga teljesítésére van mód, amely „egyenértékű” a beszámoló vizsgával.

    A vizsgára jelentkezés kizárólag a területi építész kamaránál lefolytatott (eljárási díjmentes) un. előzetes eljárás során kiadott igazolás csatolásával lehet. Az igazolás tartalmazza, hogy a megszerezni kívánt jogosultság tekintetében a kérelmező megfelelő végzettséggel, szakmai gyakorlattal és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. A sikeres vizsgát követően kerülhet sor a szakmagyakorlási tevékenység engedélyezésére vonatkozó kérelem benyújtására. Az erre szolgáló formanyomtatványt a területi építész kamarák adják. Az engedélyezési eljárás során az eljárási díj befizetéséről szóló igazolást csatolni kell.

    A jogosultsági vizsga általános (a szakmagyakorlók közös ismeretanyagát képező ismeretek) és szakterületi (szakmagyakorlók speciális, szakterületi ismeretanyagát képező ismeretek) részből áll, melynek ismeretköreit a Szakgyr. 39.§ (5)-(6) bekezdései tartalmazzák. A jogosultsági és a beszámoló vizsgára való felkészülést segítő szakmai jegyzetek megegyeznek.

    A vizsgával és beszámolóval kapcsolatos részletes információk és a tananyagok az alábbi linken érhetők el: https://mek.hu/link-42191

    A területrendezési tervezés esetében jogosultsági vizsgát/beszámolót nem kell teljesíteni.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
    A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól szóló 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet
    A területrendezési tervezési jogosultságról és a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóság kijelöléséről szóló 77/2010. (III. 25.) Korm. rendelet

  • 17. Mit jelent a továbbképzési időszak és melyek a teljesítésének szabályai

    A szakmagyakorlási tevékenység folytatásának egyik feltétele, hogy a szakmagyakorló öt éves továbbképzési időszakonként jogi (korábbi nevén: kötelező) és  szakmai továbbképzést teljesítsen.

    A továbbképzés teljesítésének menetéről az Ügyintézés > A továbbképzések rendszere menüpontban tájékozódhat!
    Felhívjuk a szíves figyelmét, hogy szakmagyakorlóink a MÉK által üzemeltette E-ügyintézés felületén ellenőrizhetik a területi kamarák által már adminisztrált továbbképzéseiket is!


    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

  • 18. Milyen szakmai címek vannak és melyek az adományozásának fő szabályai

    A területi kamara a MÉK Jogosultsági szabályzatában meghatározott eljárásrend szerint szakmai címet adhat a kamarai tagsággal rendelkező kérelmezőnek. Nyilvántartotti státusszal rendelkezők csak a tagfelvételt követően szerezhetnek szakmai címet. A szakmai cím nem eredményeztet újabb jogosultságot, de a területi kamara titkára által vezetett építésügyi szakmagyakorlók névjegyzékében (a továbbiakban: névjegyzék) feltüntetésre kerül.

    Az adományozható címek:     
    - építész vezető tervező,
    - belsőépítész vezető tervező,
    - táj- és kertépítész vezető tervező,
    - vezető településtervező,
    - településrendezési zöldfelületi és tájrendezési vezető tervező,
    - tervező műszaki ellenőr,
    - mentor,
    - műemlékek területén gyakorlott,
    - tervező gyakornok.

    A szakmai cím megállapítása minden esetben kérelem alapján történik. A kérelmet és mellékleteit a területi kamara titkárához kell benyújtani. A szakmai cím adományozásának feltételeit, a kérelemhez szükséges mellékletek listáját és a vonatkozó eljárást a MÉK Jogosultsági szabályzatának 3. A szakmai cím adományozása című pontja tartalmazza (https://mek.hu/index.php?link=Jogosultsagi_szabalyzat).

    A leggyakrabban kérelmezett vezető tervezői címhez a tervezőnek magas színvonalú tudományos-műszaki felkészültséggel és referenciákkal, valamint a jogosult tervezési szakterületen legalább 10 éves kiemelkedő színvonalú tervezési tevékenységgel kell rendelkeznie. Vezető tervező címmel rendelkező személy végezheti - erre irányuló megbízás alapján - az építészeti-műszaki dokumentáció szakmai ellenőrzését (tervellenőrzés).

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    - Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
    - MÉK Jogosultsági szabályzata

  • 19. Kamara által alkalmazott jogkövetkezmények 

    A területi kamara titkára a szakmagyakorlóval szemben hatósági eljárást folytat le, és jogkövetkezményt állapít meg. A jogszabály által meghatározott 2024. 09. 30-ig érvényes szankciókat az alábbi táblázat foglalja össze (a 2024.10.01-től hatályba lépett módosítások átvezetését hamarosan elkészítjük és közzé tesszük):

     

    Vétség

    Első szint

    Második szint

    Harmadik szint

    1.

    Kamtv. 43.§ (5) – adatváltozás bejelentés elmaradása (44.§ (1) a))

    figyelmeztetés

     (44.§ (1) a))

    kötelezettség teljesítéséig, de legfeljebb 6 hónapig szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltása (amennyiben kötelezettségét a figyelmeztető határozatban foglalt határidőre sem teljesíti) (44.§ (4) e))

    - kötelezettségét az eltiltás alatt sem teljesíti: megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből (44.§ (5) j))

     

    - eltiltás alatt végzett szakmagyakorlási tevékenység esetén: tiltás és törlés (44.§ (5) g))

     

    2.

    Szakgyr. 37.§ (1) - adategyeztetési kötelezettségnek nem tesz eleget (44.§ (1) b))

    figyelmeztetés

    (44.§ (1) b))

    kötelezettség teljesítéséig, de legfeljebb 6 hónapig szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltása (amennyiben kötelezettségét a figyelmeztető határozatban foglalt határidőre sem teljesíti) (44.§ (4) e))

    - kötelezettségét az eltiltás alatt sem teljesíti: megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből (44.§ (5) j))

     

    - eltiltás alatt végzett szakmagyakorlási tevékenység esetén: tiltás és törlés (44.§ (5) g))

     

    3.

    tagdíj és nyilvántartási díj be nem fizetése (44.§ (1) c))

    figyelmeztetés

    (44.§ (1) c))

    kötelezettség teljesítéséig, de legfeljebb 6 hónapig szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltása (amennyiben kötelezettségét a figyelmeztető határozatban foglalt határidőre sem teljesíti) (44.§ (4) e))

    - fizetést az eltiltás alatt sem igazolja: megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből (44.§ (5) k))

     

    - eltiltás alatt végzett szakmagyakorlási tevékenység esetén: tiltás és törlés (44.§ (5) g))

     

    4.

    Épelj. 66. § (2) bekezdés szerinti hatósági megkeresés (44.§ (1) d))

    figyelmeztetés

    (44.§ (1) d))

    6 hónap szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltása (amennyiben egy éven belül három alkalommal figyelmeztetésben részesült) (44.§ (4) a))

    NINCS

     

    - eltiltás alatt végzett szakmagyakorlási tevékenység esetén: tiltás és törlés (44.§ (5) g))

    5.

    Épelj. 66.§ (3) b) pont szerinti összeférhetetlenség (MV, ME) (44.§ (2))

    100.000 Ft

    (44.§ (2))

    Amennyiben nem fizet határidőre: a kötelezettség teljesítéséig, de legfeljebb 6 hónapig tevékenység folytatásának megtiltása (44.§ (4) e))

    - fizetést az eltiltás alatt sem teljesíti: megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből (44.§ (5) k))

     

    eltiltás alatt végzett szakmagyakorlási tevékenység esetén: tiltás és törlés (44.§ (5) g))

    6.

    238/2005. Korm. r. 1. mell. 13. sor (állékonyságot, életet, egészséget veszélyeztető állapot) miatti ép. fel. birság (44.§ (4) b))

    legalább 1 év szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltása

    (44.§ (4) b))

    3 éven belül ismételt bírság vagy súlyos tesi sértést, maradandó egészségkárosodást vagy halált okozó esetben: megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből (44.§ (5) f))

    -

    7.

    etikai-fegyelmi bizottság döntése értelmében felfüggesztés büntetés

    (44.§ (4) c))

    a döntés által meghatározott ideig szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltása

    (44.§ (4) c))

    NINCS

     

    eltiltás alatt végzett szakmagyakorlási tevékenység esetén: tiltás és törlés (44.§ (5) g))

     

    -

    8.

    továbbképzési kötelezettség elmulasztása (44.§ (4) d))

    a kötelezettség teljesítéséig, de legfeljebb egy évre a tevékenység folytatásának megtiltása (44.§ (4) d))

    megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből, ha a felfüggesztés alatt sem teljesíti a kötelezettséget (44.§ (5) d))

    -

    9.

    jogosultság szüneteltetése alatt végzett engedélyhez kötött szakmagyakorlási tevékenység

    (44.§ (4) f)

    1 év szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltása

    (44.§ (4) f)

    NINCS

     

    eltiltás alatt végzett szakmagyakorlási tevékenység esetén: tiltás és törlés

    (44.§ (5) g))

    -

    10.

    díj nemfizetési jelzés esetén (44.§ (4) g), 46.§)

    fizetési felhívás - 60 nap az igazolás bemutatására (46.§ (1) b), 46.§ (6))

    a fizetési kötelezettség teljesítésének bemutatásáig, de legfeljebb 6 hónapig szakmagyakorlási tevékenység megtiltása (44§ (4) g), 46.§ (6))

    6 hónap után sem mutatja be az igazolást, megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből (46.§ (7))

     

     eltiltás alatt végzett szakmagyakorlási tevékenység esetén: tiltás és törlés (44.§ (5) g))

    11.

    jogosultság megszerzését követően merül fel olyan adat, ami annak megszerzését nem tette volna lehetővé (44.§ (5) a))

    megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből

    (44.§ (5) a))

    -

    -

    12.

    jogosultsági feltételek már nem állnak fenn (44.§ (5) b))

    megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből

    (44.§ (5) b))

    -

    -

    13.

    valótlan adatközlés, hitelesítési nyilatkozat amennyiben bármely hatáskörrel rendelkező hatóság ellenőrzése ezt igazolja (44.§ (5) c))

    megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből

    (44.§ (5) c))

    -

    -

    14.

    kamarából történő kizárás (44.§ (5) e))

    megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből a kamarából történő törléssel egyidőben

    (44.§ (5) e))

    -

    -

    15.

    energetikai tanúsító egy éven belül kétszer figyelmeztetés a besorolás legalább két besorolással eltérést miatt (44.§ (5) i))

    megtiltja a szakmagyakorlási tevékenység folytatását és törli a névjegyzékből

    (44.§ (5) i))

    -

    -

    16.

    energetikai tanúsító BPMMK által kiszabott bírságot határidőre nem fizeti ki (45/B.§ (6))

    a BPMMK kezdeményezésére a kötelezettség teljesítéséig a szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltása

    (45/B.§ (6))

    NINCS

     

    eltiltás alatt végzett szakmagyakorlási tevékenység esetén: tiltás és törlés (44.§ (5) g))

    -

    Névjegyzékből történő törlés után újbóli névjegyzékbe vétel szabályai:

    • Ha a névjegyzékből való törlésre a 44. § (5) bekezdés d) pontja alapján került sor (szakmagyakorló a továbbképzési kötelezettségét megtiltás alatt sem teljesíti), a szakmagyakorlási tevékenység csak a továbbképzési kötelezettség igazolása után engedélyezhető. (45.§ (1) bek.)

    Ha a szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltására és ezzel egyidejűleg a névjegyzékből való törlésre

    • a 44. § (5) bekezdés a)-c) (a szakmagyakorlási tevékenység engedélyezését követően merült fel olyan tény vagy adat, amely a tevékenység engedélyezését nem tette volna lehetővé; a jogszabályban előírt jogosultsági feltételekkel már nem rendelkezik; a kérelemben valótlan adatközlést és hitelesítési nyilatkozatot tett a jogszabályban előírt feltételekkel való rendelkezéséről, és ezt bármely hatáskörrel rendelkező hatóság által végzett ellenőrzés igazolja), g) (a szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltása alatt végez szakmagyakorlási tevékenységet) vagy j) pontja (adatváltozási, adategyeztetési kötelezettségének nem tesz eleget, éves tagdíjat, nyilvántartási díjat vagy az építésfelügyeleti megkeresés miatt kirótt 100.000-os büntetést nem rendezi) alapján került sor, a szakmagyakorlási tevékenységet végző személy a határozat véglegessé válásától számított egy éven belül,
    • a 44. § (5) bekezdés e) (etikai vétség), f) (238/2005. Korm. r. 1. mell. 13. sor miatti cselekmény vagy súlyos testi sértést, maradó egészségkárosodást vagy halált okozó szabálytalan szakmai tevékenység) vagy i) (energetikai tanúsító egy éven belül kétszer a 45/A. § (1) bekezdése szerinti figyelmeztetést kapott) pontja alapján került sor, a szakmagyakorlási tevékenységet végző személy a határozat véglegessé válásától számított három éven belül a névjegyzékbe nem vehető fel. (45. § (2) bek.)
    • A szakmagyakorlási tevékenység folytatásának megtiltása és ezzel egyidejűleg a névjegyzékből való törlés után szakmagyakorlási tevékenység csak abban az esetben engedélyezhető, ha a kérelmező a kamara felé fennálló fizetési kötelezettségének eleget tesz. (45.§ (3) bek.)

    Igazságügyi szakértői tevékenységet is végző építésügyi műszaki szakértő szakmagyakorlási tevékenységének megtiltásáról, névjegyzéki törléséről, illetve szüneteltetésről szóló határozatát a területi kamara titkára az igazságügyi szakértői névjegyzék vezetését végző szervvel is közli.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    - az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

  • 20. Mi az a kamarai cégnyilvántartás, mikor, kinek és hogyan kell a regisztrálni 

    A jogszabályi rendelkezések értelmében minden céget és egyéni vállalkozót melynek főtevékenysége a kamarai törvényben rögzített mérnöki, illetve építészeti tevékenység, a tevékenység megkezdése előtt nyilvántartásba kell venni (cégregisztráció). A regisztrációs felület a Magyar Építész Kamara honlapján érhető el (https://ceg.mek.hu/index.php), a regisztráció és a nyilvántartás díjmentes, az ezzel kapcsolatos teljes adminisztrációt a cégek felé a területi építész kamarák végzik. A regisztráció során elkészült és nyomtatás után aláírt adatlapot a vállalkozás székhelye szerint illetékes területi kamarának kell eljuttatni. A kamara a regisztrációról igazolást állít ki, mely tartalmazza a cégnyilvántartási számot, amit a vállalkozásnak a munkákon szerepeltetni kell. A nyilvántartott cégek listája a MÉK honlapján érhető el (https://ceg.mek.hu/index.php?p=p_kereso).
    A cég azon munkák végzésére jogosult, melyekhez személyesen közreműködő tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója rendelkezik szakterületi jogosultsággal. A jogosultsággal rendelkező munkavállalót legalább 20 órában kell foglalkoztatni.
    A cégnek az általa vállalt munkához kapcsolódó szakmagyakorlási tevékenységek közül legalább az egyikhez rendelkeznie kell szakterületi jogosultsággal és azt a tevékenységet a cégnek kell végeznie. A vállalt munkához kapcsolódó egyéb szakmagyakorlási tevékenységet - amelynek végzéséhez jogosultsággal nem rendelkezik - alvállalkozó bevonásával végezheti.
    Adatváltozás esetén a bejegyzést végző területi kamarát kell a módosítási igénnyel megkeresni.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    -a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
    - A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény
    - Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

  • 21. Teendők adatváltozás esetén

    A szakmagyakorló a hatályos jogszabályok értelmében a területi kamarához haladéktalanul köteles írásban bejelenteni a bejegyzett adataiban bekövetkezett változást.

    A kamara tagját lakóhelye megváltozása esetén – kérelmére, vagy a titkár saját hatáskörben eljárva - a lakóhely szerint illetékes területi kamarához kell átjegyezni. Az átjegyzési kérelmet a lakóhelyváltozástól számított 30 napon belül annál a kamaránál kell előterjeszteni, ahol a kérelmezőt a lakóhelyváltozást megelőzően tagként nyilvántartották. Az átjegyzéssel a kérelmező előző területi kamarai tagsága megszűnik.

    Vonatkozó főbb jogszabályok:
    Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

  • 22. Az etikai-fegyelmei eljárásra vonatkozó legfontosabb tudnivalók

    Fegyelmi eljárás kezdeményezése 2024. december 31-ig
    A fegyelmi eljárás annál a területi kamaránál kezdeményezhető, ahol azt a kamarai tagot, aki ellen a panasz irányul, a panasz időpontjában kamarai tagként nyilvántartják (területileg illetékes kamara).
    A panaszt papír alapon a területileg illetékes kamara Etikai-fegyelmi Bizottsága elnökének kell címezni és a területileg illetékes kamarához kell írásban benyújtani.
    Az eljárásra vonatkozó összes szabályt a MÉK Etikai-fegyelmi Szabályzata tartalmazza.

    Fellebbezés:
    A területileg illetékes kamara Etikai-fegyelmi Bizottsága által hozott határozat ellen a Magyar Építész Kamara Etikai-fegyelmi Bizottsága elnökének (Puskás Péter) címzett, de a területileg illetékes kamaránál írásban (papír alapon) benyújtott anyaggal lehet fellebbezni.

    Tájékoztatás kérése folyamatban lévő ügyről:
    Folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban telefonon nem adható tájékoztatás. Kérdést, kérést, nyilatkozatot, indítványt … stb. előterjeszteni elsőfokú eljárás esetén a területileg illetékes kamarának címezve, másodfokú eljárás esetén a Magyar Építész Kamarának címezve, kizárólag írásban (papír alapon) postázva lehet megtenni.

  • 23. MÉK által kiadott tanúsítások

    A Magyar Építész Kamara e-ügyintézés felületén (https://eugyintezes.mekon.hu) keresztül az alábbi szakterületeken kérhető tanúsítás.

    Beruházáslebonyolító szakterület
    Beruházáslebonyolító tanúsítványt az kérhet, aki

    • tagja az építész kamarának,
    • tagsági jogviszonya aktív, valamint
    • volt korábban beruházáslebonyolító jogosultsága és eredményes beruházáslebonyolítói vizsgát tett a MÉK-nél vagy Beruházáslebonyolító képzésen vett részt és erről szóló bizonyítvánnyal rendelkezik („beruházáslebonyolítói mesteriskola”).

    A tanúsítvány kiadásának feltétele az építész kamarai tagság így, ha valaki nem kamarai tag, tanúsítványt csak úgy kaphat, ha előtte kamarai tagságot szerez.

    Beruházáslebonyolító műemlékek szakterület
    Beruházáslebonyolító tanúsítványt műemlékek szakterületen az kérhet, aki

    • tagja az építész kamarának,
    • tagsági jogviszonya aktív,
    • korábban volt beruházáslebonyolító jogosultsága és eredményes beruházáslebonyolítói vizsgát tett a MÉK-nél, vagy Beruházáslebonyolító képzésen vett részt és erről szóló bizonyítvánnyal rendelkezik („beruházáslebonyolítói mesteriskola”), valamint
    • rendelkezik műemlékek területén gyakorlott szakmai címmel vagy felelős műszaki vezetői építési szakterülete műemléki részszakterületen jogosultsággal (MV-É-M) és kérelmében felsorolja azt a legfontosabb, legfeljebb 6 műemléki épületet, ahol felelős műszaki vezetői tevékenységet végzett.

    A tanúsítvány kiadásának feltétele az építész kamarai tagság így, ha valaki nem kamarai tag, tanúsítványt csak úgy kaphat, ha előtte kamarai tagságot szerez.

    Beruházáslebonyolító szakterület (beruházási tanácsadó szakmai cím)
    Beruházáslebonyolító szakterület (beruházási tanácsadó szakmai cím) kérelem akkor nyújtható be, ha a tag 2022. március 31-én rendelkezett beruházási tanácsadó szakmai címmel. A MÉK Elnöksége 9/2022. (03.04.) sz. határozatával úgy döntött, hogy a jogszabály-változás következtében 2022. április 1. napjától megszűnő beruházási tanácsadói szakmai cím kapcsán az érintett kamarai tagok egyéni kérelem benyújtása esetén beruházási tanácsadó tanúsítványt kaphatnak.

    Zöldinfrastruktúra tervező szakterület
    Zöldinfrastruktúra tervezői szakterület kérelem akkor nyújtható be, amennyiben a kérelmező aktív kamarai tag, rendelkezik érvényes TK (Településtervezési zöldfelületi és tájrendezési szakterület) és / vagy K (Táj- és kertépítészeti tervezési terület) jogosultsággal, továbbá a MÉK által szervezett „ZÖLDINFRATSRUKTÚRA TERVEZÉSI TOVÁBBKÉPZÉS (ZITT)” minden alkalmán részt vett és sikeresen teljesítette a modulokhoz kapcsolódó ellenőrző feladatokat.


  • 24. Vonatkozó főbb jogszabályok

    A hatályos jogszabályok elérhetőek az njt.hu valamint a MÉK honlapján innen: https://mek.hu/szakmagyakorlas-jogszabalyok

    a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)

    Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

    A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól szóló 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet

    A területrendezési tervezési jogosultságról és a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóság kijelöléséről szóló 77/2010. (III. 25.) Korm. rendelet