2022. májusában megváltozott a szakmai hozzájárulási alap szabályozása.
A szeptember 9-i, második fordulóra már az új előírások szerinti pályázatokat várunk, ami innen érhető el: Itt olvasható
1. A MÉK a költségvetésében a tagság részéről jelentkező, az építészetet, a kamarához tartozó szakterületeket (építészet, műemlékvédelem, belsőépítészet, táj- és kertépítészet, településtervezés, területrendezés, tűzvédelem) népszerűsítő, a szakmagyakorlást segítő, a szakmagyakorlók munkáját bemutató, dokumentáló, az építészek összetartozását erősítő szakmai feladatok megvalósítására egy hozzájárulási alapot hoz létre.
A MÉK Elnöksége 2022. 02. 04-én tartotta meg soron következő elnökségi ülését az Ötpacsirta utcában. Az elnökségi ülés kezdetén az Elnökség megemlékezett Nagy Bálint építészről, aki aznap hajnalban hunyt el.
A MÉK Elnöksége 2022. 01. 07-én a való világban tartotta meg az év első elnökségi ülését, amelyen a tagozati elnökökön és a FEB elnökén túl részt vett Füleky Zsolt építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár és Kovácsné Bárány Ildikó, bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos.
A MÉK Elnöksége idén utoljára, december 3-án - az eredeti tervektől eltérően - végül ismét a virtuális térben találkozott a FEB és a tagozati elnökökkel együtt.
Mint arról korábban beszámoltunk, a megújult elnökség a novemberi alakuló ülést követően a tőle joggal elvárt aktivitással látott munkához, kitűzendő az új célokat, meghatározandó a következő ciklus munkatervét és munkarendjét.
November 8-án kihirdetésre került a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet módosítása.
A módosítás érinti többek között a jogosultsági vizsga rendszerét, a szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályokat, továbbá a titkárok által alkalmazandó szankciók rendszerét is.
A Magyar Építész Kamara és a Greenology – Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont egyaránt fontosnak tartja a környezettudatos zöldinnovációk és fenntartható fejlesztések széles körben történő megismertetését. Az építésgazdaság zöldinnovációval, zöldgazdasággal és fenntarthatósággal kapcsolatban felmerülő kérdései megvitatására a Tudásközpont létrehozta a Zöldinnovációs Építésgazdasági Kerekasztalt, amelynek tagjai -így a Kamara képviselői is- havi rendszerességgel megtartott üléseket tartanak.
A Magyar Építész Kamara és a Lechner Tudásközpont az elmúlt években több területen is együttműködött egymással. Tekintettel arra, hogy a Tudásközpont a jövőben jelentősen növelni fogja az építészettel összefüggő tevékenységeinek súlyát, a már meglévő jó munkakapcsolat további erősítése érdekében a két szervezet együttműködési megállapodást kötött.
A Magyar Építész Kamara elnöksége által kiírt Szakmai programok hozzájárulási alapjára szeptember 10-ig lehet pályázatot benyújtani. Természetesen azok anyagait is várjuk, akik az első fordulóra nem nyújtottak be pályázatot, mivel az előre meghatározott két forduló ill. beadási határidő célja, hogy az év közben felmerülő projekteket is támogatni tudjuk. A pályázatokat legkésőbb a 2021. december 1-ig kell megvalósítani.
A Magyar Építész Kamara 2021. április végén „Az épített környezet szépségei" címmel fotópályázatot hirdetett.
A pályázat keretében olyan képek beküldését várta a MÉK a Pályázóktól, amely bemutatja az adott település, régió építészeti, városépítészeti, tájépítészeti értékeit.