Aktuális
MÉK kiadványok a településképi arculati kézikönyvekről

MÉK kiadványok a településképi arculati kézikönyvekről

A 2016-ban hatályba lépett településkép védelméről szóló törvény a településkép védelmét új alapokra helyezte. Ennek két pillére a településképi arculati kézikönyv (a továbbiakban: kézikönyv), amely a - települések természeti és épített környezete által meghatározott - településképi jellemzők bemutatásának és minőségi formálásának eszköze, egyben szakmai megalapozása a második pillért jelentő településképi rendeletnek, ami jogi keretbe foglalja a védelmi szempontokat és eszközöket.

A kézikönyvek feltárják és ismertetik az adott településen belül jól elkülönülő egyes településrészek arculati jellemzőit és értékeit, valamint ennek figyelembevételével szöveges és képi megjelenítés formájában javaslatot tesznek a településképhez illeszkedő építészeti elemek alkalmazására. Bár szakmai szemmel, igényességgel és alapossággal készülnek, megjelenésükkel, könnyű áttekinthetőségükkel és szemléletességükkel egyben a laikus lakosság szemléletformálását is nagymértékben segítik. Tekintve, hogy megalkotásuk széleskörű társadalmi bevonással és a nyilvánosság előtt zajlik, ezért a tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakosság magáénak érzi e dokumentumokat, sőt bizonyos esetekben megjelenik közösségépítő, lokálpatriotizmust erősítő szerepük is.

A Magyar Építész Kamara a kezdetektől, immár 5 éve aktív részt vállal a kézikönyvekkel kapcsolatos feladatokból és folyamatosan gondozza a településkép megőrzésének és fejlesztésének témáját. Ennek keretében rendszeresen konferenciákat szervez, kiadványokat jelentet meg a készítők, a szakértők, valamint a kézikönyvet és a rendeletet használók magas színvonalú előadásai és cikkei felhasználásával.

Mostantól a témában eddig megjelent kiadványaink online formában is elérhetővé válnak az érdeklődők számára. Kérjük, fogadják őket szeretettel!

 

Településképi Arculati Kézikönyvek Magyarországon (2019) – A témában megjelent első kiadványunkban a 2018. novemberében rendezett országos konferencián elhangzott előadásokon túl olvasható mind a 19 területi építész kamara beszámolója arról a munkáról, amelyet a kézikönyvekkel kapcsolatban végeztek. A TAK-ok véleményezésének eltérő munkamódszerén keresztül bepillantást nyerhetünk egy-egy területi kamara működésébe. Mindenki figyelmébe ajánljuk a kamarai összegzések észrevételeit, javaslatait.

 

Gondolatok a Településképi Arculati Kézikönyvekről (2020) – A második kiadványunkban a szerzők gondolatai továbbra is a kézikönyvek és a település építészeti kultúrájának összefüggései körül forognak. Ebben a kötetben nem csak építészek, főépítészek, hanem polgármesterek is tollat ragadtak, hogy megosszák gondolataikat az olvasókkal, melyekből kitűnik, hogy e dokumentumok milyen komoly előrelépést jelentenek a környezeti szemléletformálás tekintetében.  

 

Tanulmánykötet – A településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet összefüggéseiről és viszonyáról (2020) -   Ez a tanulmány az első próbálkozás a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet összefüggésének, a kézikönyv és a rendelet viszonyának vizsgálatára, valamint a rendelet alkalmazhatóságának elemzésére. Nem mond ítéletet, nem ad konkrét javaslatokat, tükröt próbál tartani analitikus szemléletével. Az összefoglalót az esettanulmányok füzére követi a szerzők által elkészített változatlan formában.

 

Tanulmánykötet – Az építészeti kultúra terjesztésének hazai évtizedei; A településképi arculati kézikönyvek és a településképi rendeletek vizsgálata (2021) –   A tanulmány tudományos igényességgel rendszerezi elsőként a magyarországi előzményeket, majd a TAK és TKR színvonalának és viszonyának vizsgálatán túl, az egyik leglényegesebb kérdést is elkezdi analizálni: a kézikönyvben foglaltak mennyire „terjednek”, mennyire megismerhetők az építtetők, és azon túl az állampolgárok számára. Ennek során a nyilvánosság számára való elérhetőség, a minőség és a koherencia szempontjából veszi górcső alá a kézikönyveket.

 

Településképi arculati kézikönyvek Magyarországon (2021) - A kifejezetten az építtetőket megszólító, de az építészek számára is tájékoztató értékű rövid, figyelemfelhívó kiadvány, amely a kézikönyvek megismertetését célzó „Településképi Arculati Kézikönyvek – Személetformálás” című MÉK vándorkiállításhoz készült. Vándorkiállításunk 2021. őszén került bemutatásra és már járja az országot a területi építész kamarák, polgármeseterek és főépítészek által.